6. rész

- Szóval, hová is megyünk? - kérdeztem egy 15 perc kocsikázás után Louistól.
- Mondtam, el. Teljesen mindegy. - kacsintott rám.
Pár percig még kocsikáztunk, majd egy parti részen álltunk meg. Kiszálltuk, ő pedig leült a homokba.
- Most olyanok leszünk, mint a filmekbe, sorozatokba? Leülünk  homokba éjszaka, romantikusan, erre vagy jön egy sorozatgyilkos aki lenyisszantja a fejünket, vagy mi találunk hullát? - nevettem, majd leültem mellé.
- Igazából felbéreltem egy sorozatgyilkost, hogy dobjon a cápák közé mert már sok vagy nekem, de... - nevetett fel. - Nem vállalta senki, mindenki fél tőled.
- Ilyen ijesztő lennék? - húztam fel szemöldököm.
- Csak ha idegbeteg vagy. - főlt hátra.
- Hah! - háborodtam fel. - Nem is vagyok idegbeteg!
- Éreztem az arcomon. - suttogta, mire hasba vágtam. - Erről beszéltem.
Elnevettük magunkat, majd én is hátra dőltem. A csillagokat néztük, amik ilyenkor megvilágították az egész eget. Nagyon szép látvány volt, szinte teljesen belemélyedtem.
- Eddig még nem néztem ennyire az eget... - mondtam halkan, mire Louis felém fordult.
- Pedig előbb is azt nézted, mikor megzavartalak. - mosolygott rám.
- Igen. De most valahogy szemből van, mintha... Szemeznénk. - kuncogtam.
Szemeznénk? Vicky, jó hülye vagy.
- Igen, így mindig szebb. Jobban belátod az egészet. - felelte.
- Liverpoolban szinte mindig borús volt az ég, nem is lehetett semmit látni.
- De ez nem Liverpool, és én is itt vagyok. Szóval csak jó idő lehet. - mosolygott büszkén, arcomról pedig levakarhatatan volt a mosoly.
- "Legyen jó idő, mert Louis Tomlinson a színen van" életet élsz?
- Igen, de hé! Így a legjobb. - mosolygott. - Amúgy mikortól kezded a sulit?
- Hétfő. Aggódom... Új suli, új emberek. Minden új. A régimben mindenki ismert. Itt én leszek a "jé, új csaj". - kicsit elszomorodtam.
- Jó tanácsok... Ha valaki kötözködik, mond meg, hogy keressen olyat, akit érdekel is amit dumál. Ha valaki rád hajt, vágd pofán. - kacsintott.
- Az első meglesz. De a második... Mi van ha tetszik?
- Az a B terv. De tanuld meg, B terv sosincs! Van A meg C...
- Logikátlan vagy, és bolond, de... Megfogadom. - mosolyogtam, mire megfogta a kezemet, én pedig az övét, majd ismét az égre néztem.
Örültem, hogy az estét Louissal tölthetem. És a tanácsainak is. Ráadásul hogy ide hozott... Ez is jól esett, hát még az, hogy megfogta a kezemet... Jól éreztem vele magam. A múltkori eset után azt hittem, örökre megromlott a barátságunk. De ezek szerint nem... Szerencsémre.
Egész éjszaka ott voltunk a parton. Beszélgettünk, szaladgáltunk. Rajzoltunk a homokba. Sőt, volt, hogy még egymást is homokkal dobáltuk. Persze a vizet se hagytuk ki, oda is beszaladtunk. Bár elég hideg volt, de mégis élveztük. Egész reggelig ezt csináltuk, bár akkor már pár ember megjelent.
Miután egyre több ember jött, inkább tovább indultunk.
Elmentünk egy hídra, ahonnan néztük az embereket, és jókat szórakoztunk, majd Louis elővette a kameráját.
- Mire készülsz? - nevettem.
- Csinálj úgy, mintha klippet forgatnánk. - mosolygott rám.
- Úgy érted, így? - ráztam meg vállaimat, majd elengedtem a korlátot, megpördültem, és hátrébb megálltam.

- Teljesen jó. Forgattál már valami hasonlót? - tette félre a kamerát.

- Nem, de tudod, van bennem színészi technika. - feleltem. 

- Ó, a színészkedés... - kacsintott.

- Anyám mielőtt megismerte volna apámat, egy színházban dolgozott. Igazából ott ismerkedtek meg... Így van bennem olyan vér, ami szereti a kamerát. Viszont... - elmosolyodtam. - Gyere közelebb.

Kezeimmel intettem, mire felém kezdett sétálni, én pedig eltakartam a lencsét. Elvette onnan kezemet, én pedig elfordultam, és elnevettem magam. Fejemet lehajtottam, majd hajamba túrtam.

Eltette a kamerát, majd elkezdtünk szaladgálni a városban. 

- Tegnap jól megszívtátok a vizes jelenetet. - nevette el magát.

- Ne is említsd... - ráztam meg a fejem. - Jó szemetek voltatok. Zayntől megszoktam... De te?!

- Szokd meg tőlem is. Tudok én akkora szemét is lenni... - gúnyosan rázta fejét, mire megforgattam szemeimet.

- El tudom képzelni. Megbántalak, és elrabolod a régi barbie babáimat, majd levágod a fejüket, és beledobod egy tóba! 

- Rosszabb! Egybe lenyelem őket... - nevette el magát, mire én is így tettem.

- Louis borzasztó vagy...

- Én vagyok a borzasztó? Mondja Miss tehetség!

- Nekem legalább van tehetségem... - kacsintottam.

- Miért, nekem talán nincs? - nevette el magát kínjába.

- Te azt az éneklést annak nevezed?! És az a tánc... Hát hallod, a kutyám jobban riszálja a popsiját...

Hangosan nevettem, majd láttam, hogy betalált. Nem mérges volt, hanem inkább vissza akarta adni, így elnevette magát, és szaladni kezdett. Gyorsan elfutottam előle, át az embereken, mindenen. Mindenkit elkaszáltam magam elől, de nem sokkal később utolért. Elkapta a kezem, és magához húzott.

- Komolyan? Szeretnéd látni az én fenék rázásom? - nevetett.

- Nem, köszi. Tartogasd másnak. - kuncogtam, majd ügyesen kiszabadítottam kezemet a szorításából, és ismét szaladni készültem, de most hamar elkapott.

- Szivatlak... - mosolyogtam. - Amúgy jó a hangod, és nagyon jól táncolsz.

Őszinte voltam. Tényleg imádtam a hangját, hát még a táncát... Tényleg tehetséges srác. De valahogy kell húzni az agyát, nem?

- Tudod miben érdekel még a tehetséged?

- Miben? - kerekedtek el szemei.

- Kérem a kamerád!

Félve de odaadta, majd a városban leszólítottam egy nőt, és megkértem, bohóckodjanak valamit. Egyből bele is ment.

- Mi a lényeg? - értetlenkedett Louis.

- Nem vagyok operatőr... Ennek ellenére is tudsz egy állat lenni? - ráztam meg vállaimat.

Odaszaladt a nőhöz, majd átkarolta vállait, és énekelni kezdett. A nő közben táncikált. 

- Szeretnél őrültet látni? - nézett rám Louis, mire bólintottam.

Ránézett a mellette álló nőre, majd lehajolt és hirtelen ölbe kapta.

- Louis?! - nevettem el magam.

- Na! hé! - kiáltott fel a nő.

- Futunk kicsit. - mosolygott büszkén Louis, majd tényleg futásba kezdett. 

Nem tudtam volna, hogy ilyen erős. Vagy három percig az ölében ülő nővel szaladgált a városban, az autók között. Ahogy láttam, a nő élvezte az egész helyzet, hát még én. Felvettem az egészet, ez a srácoknak nagyon fog tetszeni...

Kimondhatom, hogy egy fantasztikus napot töltöttünk együtt. Később átvette a kamerát, majd leszólítottam egy srácot, és táncikálni kezdtem vele a zebra közepén. Nem volt veszélyes? De. De ez az őrültségek napja volt... És én is megmutattam, mennyire hülye vagyok. Tökéletesen éreztem magam, kiadtam az összes érzést magamból, csak a jóra tudtam koncentrálni, jókat nevettem, ahogy Louis is.

Már ment le a nap, mikor úgy döntöttünk, mielőtt hazamennénk, lemegyünk a partra. Jó idő lett délutánra, teljesen meleg volt. Sokat bohóckodtunk, kergettük egymást megint, majd beszaladtunk a vízbe. Sokan voltak már a parton, így voltak, akik néztek is minket, de csodás volt. Ott szaladgáltunk a vízbe... 

- Akarsz még merészet? - nevetett Louis.

- Na hajrá Tomlinson. - nevettem.

Odasétált hozzám, lefröcskölt, majd megfogta kezemet így közelebb húzva magához, és megcsókolt. Kezemet mellkasára helyeztem, majd viszonoztam a csókot. Hosszan csókolt tovább, majd meg akarta szakítani a csókot, így hátrálni kezdett, de elkaptam kezét, és visszahúzva magamhoz, most én csókoltam meg. Átkarolta derekamat, és magához szorított, én pedig kezeimmel nyakát karoltam át, így csókolva tovább...

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.:P Ismét sok képekkel, és azt hiszem ismét kicsit hosszabb lett a rész is eleve...

Remélem most összezavartalak titeket! :$ Ez amolyan Vicky - Louis nap volt, ahol jobban össze ismerkedhettek, de vajon mi lesz a Vicky - Harry nappal? :D Nem merülhet feledésbe. ;) Akkor? ;) :D Remélem felkeltette az érdeklődéseteket! :)

Köszönöm az előző 2 részhez az 5 kommentet! *-----* Nagyon jól estek, imádlak titeket! *---* <3
Komizni, és szavazni ér! :3 

Puszi. <3

5. rész

- Vicky szemszöge - 
Másnap reggel ismét a fiúknál, a vendégszobában ébredtem, de már egyedül. Pár percig még az ágyban forgolódtam, míg arra gondoltam, munkát kell találnom... Munkát kell találnom, hogy tudjak fizetni saját albérletet, mert hogy az apámnál nem fogok lakni, az is biztos. Lassan kikászálódtam az ágyból, és lesétáltam a többiekhez, akik már együtt reggeliztek. Leültem melléjük, és én is haraptam pár falatot.
- Mai program? - nézett körbe Zayn.
- Semmi. - rázták meg fejüket a többiek.
- Nekem van... Munkát keresek. - mosolyodtam rájuk.
- Minek az? - nevetett Louis, aki velem szemben ült.
- Hogy albérletbe menjek. - feleltem, mire elkerekedtek szemei.
- Itt akarsz minket hagyni?
- Nem vagyunk büdösek... - nézett körül Niall, mire mindenki felnevetett.
- Tudom, de ez a ti házatok, nem zavarhatok. - mosolyogtam.
- De szívesen látunk... - fogta meg a kezem, a mellettem ülő Harry.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig mélyen a szemembe nézett.
- Akkor hadd kísérjelek el...
- Rendben. - vontam vállat.
Igazából örültem. Nem kell egyedül körbe járnom mindent, és szenvednem. Ráadásul izgalmasabb, hogy Harryvel leszek.
Evés után egyből indultunk is. Jártuk a boltokat, butikokat, mindent, de sehol nem volt túl biztató az eladó... Úgy kértük, hogy én hétfőtől iskolás leszek, ismét, és így délután tudnék dolgozni csak. A legvégén megérkeztünk egy Starbucksba, ahol egy fiatal lány volt, és felvette az adataimat. Meg lehetett vele mindent beszélni, és ő fel is vett, hétfőn 3-tól kezdhetek 6-ig. Nagyon örültem, jó lehet itt dolgozni, elég elhíresült hely.
Harryvel még előttünk volt szinte az egész délután, és mivel nem volt más dolgunk, császkáltunk egy ideig. Bolondoskodtunk, szórakoztunk.
Este már fáradtak voltunk, de menni akartunk, valami vicceset, érdekeset csinálni... Így kinek támadt a legjobb ötlete? Hát nem nekem... Harrynek eszébe jutott, hogy van egy karaoke bár a közelben, ahova bemehetnénk, és megmutathatnám neki, mennyire is vagyok "tehetséges". Úgy tűnik a színházba annyira még nem figyelt fel rá. Sokat kellett győzködnie, végük persze belementem.
Lefoglaltunk egy helyet, ami kinti volt, egy kis teraszon, de teljesen be lehetett látni a színpadra. Épp egy nő énekelt. Már ha ezt éneklésnek lehet hívni... Utána a műsorvezető ment a színpadra.
- Következő merész vállalkozónk? - mosolygott. Látszott, hogy az előbbi nő után alig tudja vissza fojtani nevetését. Nem is csodálom, én is mosolyogtam.
- Senki? Senki? Na! Valaki! - kérlelte a közönséget, de senki nem mert kiállni már oda. Ekkor Harry felpattant mellőlem, és felugrott a színpadra.
- Helló. Helló. - vette el a műsorvezetőtől a mikrofont. - Harry Styles vagyok.
Mosolygott, de megtapsolták, és pár ember arcán láttam az izgalmat, biztosan ismerték, vagy rajongók voltak. Harry meg volt világítva, így még jobban látszottak gyönyörű szemei, és kis gödröcskéi, mikor rám mosolyogtak.

- A színpadra szeretném hívni, gyönyörű barátnőmet, Vickyt. - mutatott felém.
Megráztam a fejemet, de ő lejött, majd megfogta kezemet, és felrángatott oda.
Nagy noszogatása után belementem... Énekeltem egy dalt, méghozzá Kelly Clarksontól a Strongert. Egész jó lehettem, mert a végén megtapsoltak, és mosolyogtak, de nem úgy, mint az előző nőre. Jól esett így énekelni, mindenki előtt, akik nem az iskolámból valóak, vagy azoknak a szülei... Jól éreztem magam, Harry egy zseni.
- Harry. - futottam hozzá nevetve.
- Na? - mosolygott rám. - Milyen volt?
- Csodás. - beleugrottam a nyakába, ő pedig egy kicsit megpörgetett. Elengedett, majd mélyen a szemeimbe nézett.
- Örülök, hogy jól érezted magad.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd hirtelen... Mintha nem is lett volna körülöttünk semmi, belemélyedtem szemeibe, és hirtelen megcsókoltam... Ekkor nem gondoltam semmire. Belemélyedtem a csókba. Átkaroltam nyakát, ő pedig derekamat. Éreztem magamon pár tekintetet, de nem érdekelt...
Miután elszakadtunk egymástól, Harry nem szólt semmit, csak mosolygott. Én is így tettem. Azt hiszem kicsit kellemetlen is volt a helyzet, de végül mintha semmi nem történt volna, tovább szórakoztunk...
Másnap reggel...
Arra keltem, hogy valami csiklandozza az orromat. Hirtelen odakaptam ujjaimmal, de egy kezet fogtam meg. Gyorsan kinyitottam szemeimet.
- Zayn. - förmedtem rá. - Megint kezded?
- Olyan vicces vagy reggel, kócoska. - nevetett.
- Fogd be. - vágtam hozzá párnámat.
- Mert ha nem? - kacsintott.
- Szétverem a fejed. - ugrottam ki az ágyból, mire futni kezdett, én pedig utána. Leszaladtunk az emeletről, végig a konyhán, ki a kertig, ahol a többi srác volt.
- Elkapni! - kiáltott nekik Zayn, mire a többiek fel is pattantak.
Liam és Louis elkaptak oldalról, és felemeltek.
- Letenni! - kiáltottam, és kapálóztam, mire le is tettek. - Az egy szavas kiáltások nálatok jelmondatok? - nevettem.
- Jó terv volt. - kacsintott Harry Zaynre. - Tényleg belesétált a csapdába.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Tudod, hogy szeretünk. - sétált mögém Louis, mire ismét elkapott hátulról, és a medence felé cipelt.
- Tomlinson, tegyél le. - kiáltottam rá, de csak sietősebbre vette az iramot. - Louis! Megverlek, ne!
- Sajnálom, szépség. - nevetett, majd beledobott a medencébe. Pizsamástul landoltam...
- Rohadékok. - kiáltottam onnan, majd elnevettem magam.
- Hé! - tette karba kezeit Niall. - Én nem csináltam semmit.
- Nem csinált semmit... - húzta fel Liam a szemöldökét.
- Bocs, haver. - Louis megvonta a vállát, majd elkapta Niallt, és őt is bedobta mellém. - Nem csináltál semmit...
Odaúsztam a kis szöszihez, majd közel hajoltam hozzá.
- Van vízibombád? - suttogtam.
- De mennyi, de mennyi. - kacsintott.
Elnevettem magam, és átöleltem, hogy a fiúk véletlenül se tudják, mit mondok neki.
- Akkor ha elfelejtették ezt a dolgot, még felhasználjuk ellenük.
Niall elnevette magát. Kimásztunk a medencéből. Egész nap próbáltuk a fiúkkal elfelejtetni a reggeli történéseket, de nem nagy sikerrel... Mindig valamelyikőjüknek eszébe jutott, és jót mulattak rajtunk. Szemetek...
Már beesteledett, mikor kopogtattak az ajtót. Én nyitottam ki, és meglepő látvány fogadott.
- Mike? - néztem az ajtóban álló fiúra.
- Vicky, én sajnálom... Nem tehettem róla... - rázta meg a fejét. Láttam, hogy szomorúnak látszott. - Nekem sem mondták, soha... Engem is átvertek. Ne utálj úgy, hogy nem is ismersz...
- Mike, sajnálom. Én nem téged utállak, hanem az apámat. A helyzetet. Tudom, hogy nem tehetsz róla, hogy nem tudtál róla...
- Nem. Te azt hiszed, nem tudtam anyádról. És ez így volt, de ez mellett történt még valami...
Érdekelt a mesélni valója, így behívtam, és felmentünk a szobámba. Leültünk az ágyra.
- Szóval? - néztem rá nagy szemekkel.
- Apa úgy adta be, hogy ők anyával régen házasok voltak, de mielőtt én megszülettem volna, elváltak. El is hittem... Azt mondták azért, mert apának sok volt a munkája, és mindig utazgatott. Aztán miközben anyukáddal volt, kibékült az enyémmel, és úgy csináltak mindig mindent, mint a házasok. Apa azt mondta velünk van, velünk él. Csak azért van velünk keveset, mert ilyen a munkája, sok utazással jár... Azt mondta, mi vagyunk a családja. Én is csalódtam, Vicky. Én is haragszom. De akartam, hogy tudd... - könnyek gyűltek szemébe. - Én elfogadlak nővéremként. Mert apa most mesélt rólad, és megtudtam milyen vagy. Láttam, hogy nem robbantottad szét a családunkat. Inkább te jöttél el... Jó lány vagy, Vic. Én ilyen nővért akarok! Mindig azt hittem egyke vagyok... De nem. És ez jó érzés, mert a nővérem Te vagy, nem valami bunkó flegma liba.
- Nem ismerlek. De... - mosolyodtam rá, közben könnycsepp csordult ki szememből. - Én is kedvellek öcsi.
Magamhoz öleltem. Jól esett, amiket mondott... Azért jó tudni, hogy van egy öcsém, aki nem is ismer, de nővéreként tekint rám. Hogy őszinte velem. Kedveltem őt.
Pár percet még beszélgettünk, aztán elmondta, hogy siet, mert kilógott a házból, nem jöhetett volna ide. A címemet apámnak mondta meg az anyám. Jó tudni, hogy beszéltek... Engem anyám azóta fel sem hívott. Mikeal számot cseréltünk, és megbeszéltük, bármi gond, baj, vagy jó dolog van, hívjuk egymást. Számíthatunk egymásra.
Késő volt, már kedvem sem volt semmihez, így inkább befeküdtem az ágyamba, és elővettem a Lap-topot, ami Zayné, de még reggel kölcsönkértem tőle, megnézni az e-mailjeimet. Jött is egy érdekes levél, Brooke barátnőmtől:

Ez micsoda? Nekem ilyeneket miért nem mesélsz? Részleteket, most! 

És ne hidd ám azt, hogy nem tudom, hogy te vagy. Nagyon is jól tudom!

Pusz: Brooke

Egy melléklet volt hozzá csatolva, amit le is szedtem. Két képből állt. Az egyik egy cikk volt, a másik szintén az a cikk, csak rá nagyítva. A szövegtől, és a képtől eldobtam az agyam... Kisebb meglepettség tört rám.

"Harry Styles új barátnője?

Minap rajtakaptuk Harry Stylest, a One Direction banda egyik tagját, miközben egy karaoke bárban egy fiatal, csinos lánnyal csókolózott. Nolám Harry... Ki az új barátnő?"

Ezt nem hiszem el, ez mi? Szerencsére nem ismerhetnek fel. Gondolom Brooke is onnan ismert fel, hogy vele vettem ezt a ruhát, és tudta, hogy mennyire jóba vagyok Harryvel... Zavart ez a dolog, hiszen csak egy csók volt, nem más. És csak egy, csakis egy...

Ki kellett szellőztetnem a fejem, így kisétáltam az erkélyemre. Elnéztem a távolba, ahol gyönyörű kilátás volt. 

- Űrlények potyognak az égből? - nevetett lentről valaki, mire én is nevetésbe törtem ki, és lenéztem rá.

- Csak tetszik a kilátás. - feleltem. - És van min gondolkozni.

- Igen, biztos van min, de tudod mi jó a gondolkozás, és minden egyéb unalmas elfoglaltság ellen? - kacsintott Louis. 

- Mondjad, életem. - forgattam meg szemeimet. 

- A kikapcsolódás! 

- A kikapcsolódás? - kérdeztem vissza.

- Igen. Nem hallottál róla? - mosolygott.

- Louis, tudom mi a kikapcsolódás. De elmondanád, mit keresel késő este lent, a kertben, felöltözve, az erkélyem alatt? - kíváncsiskodtam, miközben végignéztem rajta.

- Unatkoztam. De nem ismerem a Rómeó és Júlia szövegét, tehát ne izgulj, nem mondom el. És amúgy is... nem lennék jó Leonardo Dicaprio. 

- Te akkora hülye vagy. - nevettem el magam.

- Szóval... Kikapcsolódásnak számít, ha késő este elindulsz egy kis kirándulásra az egyik barátoddal, akinek történetesen van saját kocsija, és szívesen vezet, főleg ilyenkor, és veled... És nagyon unatkozik, szóval... 

- Hova megyünk? - vágtam szavába.

- Nem akarsz gondolkozni, igaz? - húzta fel szemöldökét, és sejtelmesen mosolygott, mire megráztam a fejem. - Tehát mindegy hova. El. A partra, kocsikázni, mindegy! - pördült meg egyet.

- Louis, ezt vehetem egy randinak? - nevettem el magam, mire zavarában elmosolyodott.

- Miért ne? Szóval... Van kedved velem tölteni az estédet, éjszakádat, majd a reggeledet, és délutánodat? - pislogott nagyokat. 

- Várj a kocsinál, sietek. - nevettem, majd beszaladtam a szobába. Magamra kaptam valami melegebb ruhát, kicsit megigazítottam a hajam, majd kiosonva a házból, útnak indultam, Louissal, a semmibe...

Sziasztok! 

Hosszabb részt írtam most, több képpel! ;) Tettem bele fordulatokat, de azt hiszem nemsokára el is dől Vicky és a két fiú sorsa... De vajon melyik lesz? Hiszen Harryvel csókolóztak, és csodálatosan érezte magát. Louissal pedig most lesz egy amolyan esti kiruccanása. Na, melyik fiú nyerte el a szívét? 

Oldalt nyitok egy szavazást, a rendszeres olvasók alatt, ott tippelhettek! Szavazzatok, kíváncsi vagyok, kire gondoltok! ;) 

Igyekszem hamar jönni a következő résszel. Addig is komizzatok, szavazzatok! 

Pusz: Vicky. <3

Btw.: Íme a facebook oldalam. Itt értesülhettek az új részről. Kérdezhettek. Lesznek 1D kvízek is. Sőt. BLOGVERSENYT IS HÍRDETEK MAJD.:) Lájkoljátok az oldalt, ha szeretitek a történetem. <3 

Így vagy úgy - One way or Another

4. rész

- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - megsimogattam az arcát, majd magamhoz öleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de ekkor kopogtak az ajtón, és Louis lépett be... 

- Vicky szemszöge - 

Harry borzasztó kedves volt ma velem. Sokat törődött velem. Itt volt a nehéz időkben, ő segített míg mást el sem tudtam érni. Ő azonnal ott volt... Egy szavamba került.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd átöltöztem. A fiúktól kaptam pár ruhát, ami Zayn barátnőjének cucca volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, de elfogadtam. Leültünk az ágyamra Harryvel, majd beszélgetni kezdtünk, de nem túl sokat.

- Annyira köszönöm, Harry... Ha te ma nem lettél volna, még ott ülnék... - kezdtem bele mondandómba.

- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - simogatta meg arcomat, majd magához ölelt, én pedig szorosan hozzábújtam. Jól esett az ölelése... öleltem volna tovább, de kopogtak az ajtón, majd Louis lépett be.

Harryvel hirtelen elengedtük egymást, és hol egymást, hol Louist néztük, aki csak állt zavarodottan az ajóban.

- Bocsi, zavarok? - nyögte ki végül. - Hülye kérdés, el is megyek. - mutatott az ajtó felé, majd felpattantam, és megfogva a kezét visszahúztam.

- Maradj csak. Beszélgettünk. - mosolyodtam rá. 

- De azt hiszem befejeztük. - állt fel Harry az ágyról, és megállt mellettünk. - Azt hiszem megyek, beszéljetek csak. Te pedig pihend ki magad.

- Nem kell elmenned, megyek én. - mosolygott rá Louis. 

nem mutatta ki teljesen, de láttam rajta, hogy ideges.

- Lou, tényleg nem kell. Már megbeszéltük. - bólintott Harry.

- Ölelkezve? - hzta fel szemöldökét.

- Féltékeny vagy? - tettem karba kezeimet, majd elmosolyodtam.

- Hülye vagy? Én? - nevette el magát Louis zavarában. 

- Látom rajtad. - mosolyogtam.

- Na de tényleg megyek. - simogatta meg Harry a vállamat, majd az ajtó felé indult.

- Harry. Maradj tényleg. Nem akartam megzavarni a meghitt estéteket. Csak hallottam vendég van, gondoltam benézek. - nézett ránk, majd Harry vissza sétált mellém.

- Nem volt túl meghitt az este. - komorodtam el. Eszembe jutott apám... 

- Miért, meghittebbre vágytál? Ó, takaró alá is bújhattatok volna, igazad van. - gúnyolódott Louis, de rossz kedvembe talált.

Nem esett jól amit mondott, és elkapott az ideg... Lekevertem neki egy hatalmas pofont. Szinte belezsibbadt a karom is.

- Mi a...? - kezdte, de szavába vágtam.

- Nem érdekel a hisztid, ki! Most! - lökdöstem ki az ajtón, majd kulcsra zártam, és Harryre néztem, aki mosolygott. 

- Imádom Lout. De megérdemelte... - bólogatott. 

- Örüljön, hogy a nyakát nem tekertem ki. - ráztam meg a fejem. - Viszont mielőtt ez a vad marha visszajönne, inkább nem nyitnám ki az ajtót... Szóval vagy kiugrassz a teraszon, vagy maradsz.

- Maradok, de zárd be a terasz ajtót is. Felmászik. - mosolygott, mire vágtam egy grimaszt. - Vicky. Képes rá...

Elmosolyodtam, majd bezártam a terasz ajtót. 

Harry lefürdött, majd lefeküdt mellém az ágyra. Hol egymást, hol a plafont néztük, és végig beszélgettük szinte az egész éjszakát.

- Még mindig nem értem. - ráztam meg a fejem. - Ma olyan gyorsan oda jöttél, csak egy szavamba került... Miért?

- Unatkoztam? - mosolygott, de láttam, hogy kicsit zavarba volt.

- Harry. - nevettem el magam kínomba. - Szörnyű estém van. Megtudtam, hogy az apám csalta anyámat, sok éven át, és van egy öcsém. Ráadásul Louisnak is lekevertem egy jókora pofont... Legalább te ne hazudj. 

- Vicky, ez nem olyan egyszerű. - nézett rám, mire én is őt néztem.

- Akkor magyarázd el egyszerűen.

- Kedvellek, de tudom, mennyire imád téged Louis. És igen, úgy kedvellek. És ez ciki, mert éppen egy szobában, egy ágyban vagyunk, valószínűleg így leszünk egész éjszaka, és ha kimegyünk, én kapok pofont, csak épp nem tőled, hanem Loutól. - hadarta el, és a végén elnevette magát.

- Hogy kedvelhettek mindketten? Akkora egy liba vagyok... - értetlenkedtem.

- Mert nem látod magadban a jót. - megsimogatta az arcomat, majd elfordult a másik oldalára.

Én is így tettem. Nem láttuk egymást, és ez jó, mert tudtam gondolkozni anélkül, hogy bámulna... Miért kedvel mindkettőjük? Harry olyan édes, gondoskodó fiú... És itt van mellettem. Lou is annyira jó fej, és vicces tud lenni... De ma azért csalódtam benne jókorát. 

Próbáltam elaludni, de nem ment. Nem bírtam semmit sem csinálni, sem aludni, sem gondolkozni... Már semmi nem ment. Sírni nem akartam, de már nem is ment. Dühöt éreztem benne. Magam, a szüleim, Louis, és mindenki iránt. Per pillanat csak Harryvel éreztem úgy magam, hogy jól vagyok... Hogy minden jó, hogy megmosolyogtat. Kedveltem őt. De Louist is... Ez az élet. Ez az életem. Egy buta liba lehetek, nem igaz? De ilyen vagyok, saját döntésekkel, saját hibákkal. Ezekkel kell megküzdenem, de úgy látom, egyedül... Nem akartam a reggelt. Hogy lemenjek, és elmondjam a srácoknak mi történt. Hogy Zayn megint vigasztalni próbáljon. Nem tudtam Louis elé állni, aki biztos azt hiszi, épp Harryvel vagyok a "takaró alatt", és azt gondolja egy szemét vagyok, mert lekevertem neki egyet. Nem akartam bántani Lout... Fájt a szívem a pofonért, nagyon fájt... De abban a percben nem tudtam visszafogni magam... Nem szerettem volna, ha már meg is utálnak. Szerettem őket. És Harry is reggel mit gondolhat? Lehet meggondolja magát, és már nem is kedvel annyira, mert rájön, milyen is vagyok? Gyötörtek a kérdések, a félelmek. Keménynek gondoltam magam. De belül nem vagyok az... Mit tegyek, hogy elkerüljem őket? Hogy ne utáljanak? Azt hiszem csak egy, egyetlen egy megoldás lehet erre... 

- Louis szemszöge - 

Az esti pofon után, amit Vickytől kaptam, egy ideig alig tértem magamhoz. A szobámba indultam, majd leültem az ágyam végébe, és gondolkoztam.

Miért mondtam neki ilyeneket? Igen, a féltékenység beszélt belőlem... De egyszer már bevallottam, most miért nem tudtam? Elrontottam mindent, tudom. Megbántottam, és nem akartam. Mindkettőnk agya elszállt. Most nekem kellene ott lennem vele, nem Harrynek... Tudom, hogy nincs köztük semmi. Vagyis remélem... De benne van a tudat, mi van, ha mégis? Nem jó érzés így elaludni, így átgondoltam mindent, és inkább vissza indultam hozzá, hátha elfogadja a bocsánat kérésemet. Kopogtam, de semmi. Be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt. Louis Tomlinson, ne gondolj rosszra! Bár attól függ mi a rossz. Jobb, ha úgymond elbújt Előlem? Nem. Szörnyű, tényleg elrontottam. Balfék vagyok. Visszamentem a szobámba, majd lezuhanyoztam, és lefeküdtem. 

Fogalmam sem volt, mitől volt ennyire ideges eleve. De nem tudtam megérteni sem, hiszen nem is beszéltünk ma olyan sokat... 

Gondolkoztam, gondolkoztam... Majd egy idő múlva álomba merültem.

Mikor reggel felkeltem, Zayn már lent volt a konyhába, és kávét csinált. Leültem mellé egy székre, majd később Niall, és Liam is csatlakozott. Csak Harry nem jött még egy ideig. Mind a konyha pulthoz ültünk. Szinte "köré gyülekeztünk", és ott beszélgettünk. Úgy éreztem, el kell mondanom nekik az estit, így így is tettem. 

- Balfék. - rázta meg a fejét Liam.

- Az unokahúgom, te állat. - értetlenkedett Zayn.

- Tudom, sajnálom! Bocsánatot akarok kérni...

- Hát haver, itt az ideje. Még sehol a reggelim... - mosolygott Niall.

Ekkor megjelent Harry, és egy ideig minket nézett szúrós tekintettel, majd leült mellénk.

- Nem láttátok Vickyt? - szólalt meg.

- Úgy tudtuk veled van. - húzta fel szemöldökét Zayn. - Miért, nem?

- Nem! Vagyis úgy volt. Este beszélgettünk egy ideig, de én bealudtam mert fáradt voltam. Akkor még ott volt mellettem. Aztán reggel felkeltem. Az ajtó nyitva volt. Megnéztem a fürdőt, de semmi. Gondoltam hátha itt reggelizik veletek, de ezek szerint nem. Biztos elment reggeliért... 

- Nem hiszem... Hajnal óta fent vagyok, mert Perrie felkeltett, valami új hisztije miatt. Azóta itt vagyok, de senki nem ment se ki, se be... És már réges-rég visszajött volna... - rázta fejét Zayn, majd a mobiljáért nyúlt. 

Vicky nevet tárcsázta, majd kihangosította:
"Ez itt Vicky hangpostája. Ha szeretnél valamit ettől a hülye libától, akkor kérlek, hagyj üzit. Puusz." - beszélt rögzítő.

- Ó-ó, depi... - húzta el a száját Zayn.

- Depi? - kérdeztük mind egyszerre.

- Vicky erős lány... - kezdett magyarázni. - De ha valami történik vele, vagy megbántják, vagy hasonló, depressziós lesz. Teljesen kiborul. Olyankor menthetetlen... Olyankor nem szabad egyedül hagyni, mert meghülyül. Azt hittem este jobban van, mikor eljöttem. De ezek szerint nem...

Erről én tehetek? Ugye nem?! Nem lehet baja, nem lehet depressziós... Vagy mégis? A srácok elmesélték mi volt tegnap az apjával, és csak még rosszabbul éreztem magam. Őrölt a bűntudat. Miután az apja sem hallott róla este óta, úgy gondoltuk, megkeressük. Csapatokba bomlottunk. Niall, Zayn, és Liam együtt. Én pedig mentem Harryvel. Jobb nem is lehetett... Alig szóltunk pár szót egymáshoz, de a beszélgetést mindig ő kezdte.

- Ugye nem gondolod, hogy bármi van köztünk? - kérdezte.

- Harry, nem gondolok semmit. És amúgy is, semmi közöm hozzá. Mit érdekelne engem ez? 

- Kedveled. 

- Te is kedveled. - feleltem, majd megálltam, és kiszálltam a kocsiból. 

Harry követett. Átfutottunk a parkon, mindenhol, mint az őrültek. De sehol sem találtuk Vickyt. Egész délután őt hajkurásztuk, de sehol... Bűntudatom mellé már csatlakozott a félelem is. 

A London Eye alatt leültünk egy padra. Nem oda, ahol én szoktam lenni, azzal szembe inkább. Közelebb volt.

- Harry, sajnálom az estit, hogy úgy letámadtalak titeket. - néztem rá. - Bírlak haver. De ez a lány... Áh.

- Tudom. - mosolygott rám. - Ugyanígy érzek. 

- Most mi lesz? Ha nem lesz meg? 

- Nem tudom... - rázta meg a fejét.

Felnéztem, egyenesen szembe, a padra, amin tegnap este ültem. És ekkor megláttam... Vicky ott ült a padon. Kezeivel homlokát támasztotta, és a földet bámulta.

- Harry. - ráztam meg vállát, majd a lány felé mutattam.

Odaszaladtunk hozzá, mire pont felnézett, és felállt.

- Úgy sajnálom... - rázta meg a fejét. 

- Örülök, hogy megvagy. - ölelte meg Harry. 

Zavart-e? Igen. De nem követem el újra azt a baklövést. 

- Most viszont meg kell beszélnetek néhány dolgot... - engedte el, majd rám nézett. - Felhívom Zaynt, hogy meg van. Megkeresem őket.

El is ment. Harrytől rendes húzás volt, de sajnáltam is. Tudtam, hogy szívesen lenne a helyembe. De szükségem volt erre a beszélgetésre most.

Leültünk a padra, majd egymást néztük. 

- Sajnálom azokat, amiket este mondtam... - kezdtem bele. - A féltékenység beszélt belőlem. Megint... Ilyenkor elviselhetetlen vagyok. És nem tudtam, mi történt akkor este... De rosszul éreztem magam. Nem tudtam, hogy úgy érzel-e, ahogy én. Hazaértem, és megtudtam, hogy ott vagy. Felsiettem, hogy köszönjek, erre Harrynek voltál a karjaiba. Akkor arra gondoltam, döntöttél. És ideges lettem. 

- Nem döntöttem semmit. Nekem egy döntéshez több kell. Azt hiszem... És sajnálom a pofont. - túrt bele hajába. - Nem akartam, de én is idegbeteg lettem. 

- Hasonlítunk. - nevettem el magam, mire ő is. - Apádhoz ma sem mész haza, igaz?

- Nem hinném. Semmi kedvem ott lenni, undorodom attól a háztól...

- Akkor jössz hozzánk? - kacsintottam, mire a kezét nyújtotta felém, és mosolygott.

- Ha meghív, Mr. Tomlinson. - megfogtam a kezét, majd felálltunk, és elindultunk haza felé, kézen fogva. 

Út közben megállítottam egy pillanatra, és magammal szembe fordítottam.

- Örülök, hogy nem történt bajod. Hogy meg vagy. Hogy jól vagy. És annak, hogy itt vagy... Hogy itt vagyunk. - néztem mélyen szemeibe, majd megláttam a mosolyát, és szinte bele olvadtam. Helyben megcsókoltam volna, de nem lehetett. Még nem... Így inkább szorosan magamhoz öleltem, majd ismét kézen fogva, szépen haza sétáltunk...

Sziasztok!

Remélem tetszett a rész.:$ Kicsit talán összecsapott lett... De próbáltam úgy, hogy valamennyire érthető legyen minden. :S A szerelmi háromszög még "nem alakult ki", de igyekszek majd titeket rávezetni. :$ Megmutattam kicsit Vicky depis énjét, és Louis szívét is. Harrynek most "szemszög" nem jutott, de ez pótolva lesz majd még. ;) :D És jönnek a többiek... A következők remélem érdekes részek lesznek, de azért azt is remélem, hogy tetszett nektek ez a rész! :S :))
Komika, szavazatokat várok. Imádlak titeket! <3 

Puszi <3 

3. rész

- Vicky szemszöge -
Az egész út Londonba nagyon viccesnek látszott. Két kocsival mentünk. Az egyikben Niall, Én, és Louis ültünk. A másikban pedig Liam, Zayn, és Harry. Nálunk Louis vezetett, mellette az anyós ülésen Niall ült, én pedig közvetlen Louis mögött. Niall és én egész úton bohóckodtunk, hülyültünk, sokat nevettünk. Még énekeltünk is. A tükörből láttam, hogy Louis néha el-el mosolyodott, de nem igazán sokat. Inkább csak komoran vezetett. Most velem van baja, vagy a vezetési stílusa ilyen komoly? Vagyis... Unalmas.
Azt hiszem rám haragszik, otthon sem látszott már túl bíztatónak a dolog. Bár tudnám, mi a baja... De úgyis kiszedem belőle.
- Niall. - néztem a szöszire mosolyogva, aki hátranézett. - Ha ül előtted egy morcos, kis önfejű sztárocska... Hogy töröd meg?
Niall ekkor visszanézett Louisra, és elmosolyodott.
- Szerintem kezd valami egyszerűvel, tudod... Ami mindenkit elcsábít...
- Niall. Nincs nálam süti. - nevettem el magam.
- A francba. - haragosan maga elé nézett, amin végre Louis is elnevette magát.
- Na és akkor. - hátulról átkaroltam az említett személy nyakát, és közel hajoltam a füléhez. - Szerinted hogy tudnám kiszedni belőle a baját?
- Kérdezd meg tőle. - felelte Louis.
- És ha nem mondja el?
- Nem az én gondom.
Megpaskoltam az arcát, majd megpusziltam.
- Legyél már olyan édes, és mond el mi a bajod...
Louis ekkor nagyot sóhajtott.
- Jó, de... - kezdte, mire szavába vágtam volna, de nem hagyta. - Otthon mondom el.
- Imádlak. - feleltem, majd boldogan hátra huppantam a helyemre.
Tűkön ülve vártam, hogy megérkezzünk... Mikorra végre odaértünk, és kipakoltam, éreztem, hogy Louis kerül. Miután megvacsoráztam, elmentem a srácok házához. Apámmal akartam tölteni az estét, de otthon sem volt... Csak a bejáró nő... Tehát Louist kerestem, de sehol sem találtam... Végül Harryre bukkantam.
- Harry. - szólítottam meg a fürtös fiút. - Nem tudod, merre van Louis?
- De. A London Eye... - kezdte, mire belevágtam a mondatába.
- Köszönöm, Harry. - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára, és elszaladtam.

- Louis szemszöge - 
Általában minden estémet a London Eye alatt töltöttem. Ilyenkor már kevesen voltak, és szépen volt kivilágítva minden. Szerettem itt lenni. Ülni, zenélgetni, kávézgatni, nézni az embereket ahogy sétálnak, vagy kutyát sétáltatnak... Épp a gitáromért nyúltam, mikor valaki átkarolt hátulról. Azonnal magam mögé kaptam a fejem, de kellemesen csalódtam. Vicky volt az. Örültem, hogy itt van, de tudtam, miről akar beszélni. Ezt a beszélgetést pedig nem akartam...
- Leülhetek? - kérdezte.
- Persze. - mosolyodtam rá, majd leült mellém a padra. - Tudom mit akarsz. De ne érdekeljen ennyire...
- Miért? Mi a bajod velem? Mivel bántottalak így meg? - értetlenkedett.
- Csak... - néztem rám pár percig, míg erőt gyűjtök, majd szemeimet az égre emeltem, hogy ne lássa annyira zavarom. - Amikor megláttalak, teljesen megtetszettél. Vagyis azt hittem, ez valami bolond kislány, de tévedtem. Aranyos vagy, vicces és kedves. El tudsz lenni az emberekkel. Igen bolond vagy, de jó irányba. És azt hiszem megtetszettél teljesen... Majd láttam, mennyire el vagy Harryvel. Az az esti... Aztán másnap a műsor... Gondoltam, te őt kedveled. Azt hiszem... - majd levettem szemeimet az égről, és ismét rá néztem. - Féltékeny lettem.
Elmosolyodott, majd megfogta a kezemet.
- Azt hiszem az elején nekem már megtetszettél. De olyan furcsa voltál, mintha nem kedvelnél. Pedig nagyon jól éreztem veled magamat... Aztán Harryt is jobban megismertem, és őt is megkedveltem. De azt hiszem kettőtök között valami más van... Másfajta kedvelést érzek kettőtök iránt...
- Ki is fejted? - mosolyodtam rá.
- Egy napot hajkurásztalak, hogy ezt kiszedjem belőled. Azt hiszed, nekem nem jár egy kis gonoszkodás? Louis.. Louis... Louis. Majd holnap megtudod. - kacsintott, majd megölelt, megpuszilt, és elviharzott.
Ez a lány tényleg bolond... De egyszerűen imádom. Vagy nem tudja mit akar... Vagy tényleg csak szeret játszani. Szereti húzni az agyam... Ha ő továbbra is a közelembe lesz... Azt hiszem jó játékokat fogunk mi űzni egymással...
- Vicky szemszöge - 
Louissal való beszélgetésem után azonnal hazafutottam. Az úton végig gondolkoztam... Igenis, tudom mit akarok. Pontosan tudom. De jó szivatni, hiszen ő is ezt tette velem. És rólam el lehet mondani, hogy szeretek játszani... Nehéz eset vagyok, aki engem felvállal, az nem jár a legjobban... Vannak zűrös ügyeim, nagy makacsságaim, hülyeségeim. De aki így elfogad... Számomra az a tökéletes srác. De vajon Harry, vagy Louis az? Épp sétáltam fel a lépcsőn, a szobám felé, mikor egy fiatalos fiú hang szólított meg.
- Hé, te! - kiabált oda.
Hátra néztem. Egy sötét hajú, sötét szemű srác állt a lépcső alján.
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Te ki vagy? - nézett rám nagy szemekkel.
- Te hány éves vagy? - érdeklődtem.
- Én kérdeztem előbb. - mosolygott rám, mire lesétáltam, és karba tett kézzel megálltam előtte.
- Én vagyok a lány.
- Mike vagyok, és 15. Te jössz. - nyújtott kezet, amit meg is fogtam.
- Vicky vagyok.
- És mit keresel itt? - kérdezte, mire egyszer csak apám sétált be az ajtón, az új feleségével.
- Hát megismerkedtetek. - sétált hozzám, majd megpuszilta a homlokom. - Jól utaztál, kislányom?
- Igen apa, köszönöm. - mosolyodtam rá.
- Apa?! - kiáltott fel a fiú.
- Mike, ő itt a nővéred, Vicky. Vicky, ő az öcséd Mike. - mutatott be egymásnak az apám.
Öcsém, nekem?! Ez mi?!
- Apa, miről beszélsz?! - háborodtam fel. Nem rossz indulatból. Csak a meglepettség tombolt bennem... Szinte felrobbant.
- Kicsim. Mike az én fiam, de nem édesanyádtól, hanem... Ashleytől. - mutatott a mellette álló nőre.
- Apa. Ez a srác 14 éves...
- 15. - javított ki Mike.
- 15, bocsi. - néztem rá, majd ismét az apámra. - Én 17 vagyok... Te és anya pedig 3 éve váltatok el... Tehát...
- Igen... - komorodott el apám. - Ashley és én, nem 3 éve ismerjük egymást. Hanem 15. Az anyáddal való válásom ezért történt. Anyád kicsapongó volt, nekem nem kellett olyan élet, ismersz. Megismertem Ashleyt, és történt pár éjszaka, amikor megfogant Mike... utána miattad, csak miattad évekig nem is beszéltünk. Nem is tudtam a fiamról! De 5 éve újra találkoztunk.... És ismét összejöttünk, amit anyád meg is tudott, és...
- Fejezd be! - kiáltottam rá. - Tudom, milyen az anyám. Nagyon jól tudom, ismerem. 17 éve vele élek. És lehet ilyen, de én szeretem, és egy nő sem érdemli meg, hogy megcsalják. Folyamatosan!
Szemeimben könnyek gyűltek. Az apám megcsalta az anyámat, és lett egy öcsém... Utána ismét csalta, és ezért váltak el... Ráadásul épp ezzel a nővel van... És én ebben a házban lakom épp?!
- Sajnálom, tudnod kellett az egészet. Azt hittem jobban fogadod. - simogatta meg a karom, amit elhúztam.
- Tudod mit? - rá, majd Ashleyre néztem. - Menjetek a francba!
Elfutottam... Zokogtam... Ma már nem az első futásom, de eddig ez esett a legjobban... Kisírhattam közben magam, de a végén nem bírtam, és a járda közepén összeestem... Csak ültem ott és zokogtam... Mindent kikapcsoltam magamból, kiadtam a dühömet... Fejemet egy mellettem lévő oszlopnak támasztottam, ami egy kis fényt adott felülről, hiszen sötét volt. Előkaptam a telefonomat, és Zayn-t tárcsáztam, aki foglalt volt. Aztán Louist, aki pedig ki volt kapcsolva. Majd Harryt... Kicsöngött, majd ő fel is vette a telefont.
- Héj, Vic. - hallottam, ahogy boldogan szól bele a telefonba.
- Harry. - szólítottam meg, de gondolom hallotta hogy sírtam, mert rögtön elkomorodott.
- Gond van? Mi történt? - kérdezte azonnal.
- Ide tudnál jönni...? - kérdeztem, majd ekkor már elcsuklott a hangom...
Lediktáltam neki, melyik utcánál is vagyok, ő pedig letette a telefont, és azonnal ide jött... Az én hősöm, gond van, és már itt van, mellettem... Tudom, sok embert nem viselne meg egy ilyen dolog, főleg nem ennyire. De engem nagyon, teljesen összetörtem... Keménynek mutatom magam, de belül nekem is van szívem. Ami ilyenkor keservesen fáj...

- Harry szemszöge - 
Éppen egy filmet néztem a szobámba, ami elképesztően unalmas volt... Zayn már délután óta a telefonon lóg, Liam elment valamerre, Niallt ki sem lehet rángatni a fürdőből, Louis pedig még mindig nem jött haza. Tehát teljes volt az unalom... Majd megcsörrent a mobilom, és a kijelzőn "Vicky" villant be. Azonnal elmosolyodtam, örültem, hogy ő hív. Nem csak most, bármikor.
Miután felvettem a telefont, és meghallottam a hangját, azonnal tudtam, hogy baj van. Megkérdeztem mi történt, de annyit kért, menjek oda. Nem tétováztam, amint elmondta a címet, rögtön odavezettem. A sötétben ült ott, csak egy lámpa világított rá. Fejét egy oszlopnak támasztotta, így bámulta a földet. Azonnal odaszaladtam hozzá, és leültem elé.
- Vic, mi történt? - állánál fogva emeltem meg arcát, amit könnyek áztattak.
- Csak nem akarok hazamenni... Harry ez borzasztó, miért tette ezt?! Én úgy szerettem... - sírta el magát ismét. Nem értettem mi történhetett, de azonnal magamhoz öleltem. Egy darabig, míg ki nem sírta magát, csak ölelgettem ott a járdán, majd felsegítettem, és beültettem a kocsiba. Miután azt mondta, nem akar hazamenni, arra következtettem, otthoni problémák lehetnek, így inkább hozzánk vittem. Bekísértem a házba, ahol lent Zayn állt a bárpultnál telefonálva, majd mikor meglátta Vickyt, azonnal kinyomta, és odaszaladt hozzá.
- Mi történt?!
- Majd elmondja, hagyjuk, hadd nyugodjon le... - feleltem neki. - De itt maradhat, ugye?
- Még jó! Ott a vendégszobánk, pont a te szobád mellett, vigyük oda. - mutatott a lépcső felé, majd átkarolta a lányt.
Mikor felértünk a lépcsőn, és bevittük a szobába, a lány leült az ágyra.
- Sajnálom, hogy elrontottam az estéteket... Főleg a hisztimmel... És köszönöm, hogy itt lehetek... - mosolyodott rám.
Láttam, hogy kényszeredett mosoly, de legalább már ennyit megpróbált. Leültünk mellé, és mindketten megfogtuk a kezét.
- Itt vagyunk neked. - felelte Zayn.
- Tudod, hogy itt bármeddig maradhatsz. Velünk. Segítünk. - mosolyodtam rá, majd arcon pusziltam.
Később szereztünk neki egy ruhát, amit még Zayn barátnője, Perrie hagyott itt. Biztos nem haragudna meg érte, sőt... Szinte észre sem venné. Vicky gyorsan lezuhanyozott, majd átöltözött. Pár percig még beszéltünk, de csak néhány sort.
- Annyira köszönöm, Harry... Ha te ma nem lettél volna, még ott ülnék...
- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - megsimogattam az arcát, majd magamhoz öleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de ekkor kopogtak az ajtón, és Louis lépett be...


Sziasztok!
Nos... Kezdeném azzal: 4 Nagyon jó, 4 komment, 6 feliratkozó? Egy álom! Borzasztóan örülök, nagyon aranyosak vagytok! *.* És amiket írtatok... Nagyon jól esnek! Az ember kedvet kap ahhoz, hogy írjon, írjon, írjon és írjon! Úgy örülök! Igyekszem majd egyre hamarabb hozni a részeket, és egyre többet, akár jobbat! Ahogy kommenteltetek, és szavaztatok... Megmutattátok, hogy tetszik nektek, és érdekl. Hogy várjátok. És ez írtó jól esett! Önbizalmat adott, és hatalmas kedvet! Ez ad nekem erőt! <3 Továbbra is várom a jó, és akár rossz, visszajelzést. KÖSZÖNÖM NEKTEK!! *.* <3 

Erről a részről pedig... Hmm. Kicsit hosszabb rész lett, de remélem tetszeni fog nektek. Próbáltam megmutatni az elején, milyen is ez a lány, és a végén azt is, hogy azért neki is van szíve, és ugyanolyan sebezhető, mint bárki! Azt hiszem a két fiú között a kis "harc", ami nem zajlik, de a lány érzi, fokozódik. Nem? De jobb kérdés... Harry kedvessége, törődése, vagy Louis őrültsége, és bolondságai a nyerőbbek számára? És mi lesz ezzel a családi drámával? A kérdésekre majd megérkeznek a válaszok, és remélem tetszeni fog nektek a folytatás! *.* <3
Kérlek akkor komizzatok, szavazzatok... Tényleg fantasztikusak vagytok! 
Puszi! <3 <3

Utóirat: NAGYON BOLDOG 3. SZÜLETÉSNAPOT ONE DIRECTION! <3
#BSE - Fantasztikus!

2. rész

Hamar elkészültem, majd minden úgy volt, ahogy megbeszéltük. Louis elvitt a próbára az iskolába, de odafele úton nem kérdezett semmit, így mikor megálltunk én törtem meg a csendet.
- Nos, néma srác. Bejössz, vagy dolgod van?
- Úgy gondoltam megvárlak itt, de ha bemehetek... - vonta meg a vállát.
- Itt elég unalmas lenne, ajánlom, hogy gyere inkább be velem. Mármint csak akkor, ha érdekel, pár tizenéves gyerek előadása... - mosolyodtam rá.
- Tehát előadás... Mi vagy te? - mosolygott rám. - Valami színész?
- Aféle. De még csak az irányba haladok. De tudod mit mondanak... Ha már félig elérted a célod, ne add fel. A végén úgyis megkapod. - kacsintottam rá, mire felnevetett.
Kiszálltunk a kocsiból, és bevezettem az iskolába. A nagy teremben már ott volt pár osztálytársam, akik olvasgatták a szövegüket, és a rendező is. Én vagyok a suli DÖK elnöke, így minden ilyen eseményen részt kell vegyek, ráadásul nagy álmom, hogy egyszer elismert, kiváló színész leszek, itt pedig már tanulhatok elég sokat.
Egy olyan darabot játszottunk, amit az iskola egyik diákja írt, és elterjedt az egész iskolában. Mindenki olvasta, és imádta, így kitalálta a dráma klubb elnöke, hogy akkor mért is nem adjuk elő? Nem volt rossz az ötlet, és én kaptam az egyik főszerepet, ami csak még jobban tetszett.
Az eljátszáshoz tartozott tánc, és éneklés is. Ez amolyan musicel volt.
A próba olyan 2 órán át tarthatott, és ahogy láttam a végén, Louis élvezte. Sokszor kinevetett, de volt, hogy még meg is tapsolt. Jól érezte magát, és én is. Így már legalább nem feleslegesen telt el a napunk fele.
- Tetszett? - mosolyodtam rá, mikor a végén már ültünk be a kocsiba.
- Melyik részére gondolsz? Amikor a kis vörös srác elfelejtette a szöveget, és egy Harry Potter sort makogott, vagy arra, amikor úgy táncoltál, hogy majdnem ledőltél a színpadról? - nevetett hangosan.
- Ez nem volt szép! Én beleéléssel nyomom... - tettem karba kezeimet.
- De viccet félre téve. - nézett rám. - Tényleg nagyon jók voltatok, mintha profik lennétek. Mikor adjátok elő?
- Holnap délbe. - mosolyodtam rá.
- Mi meg este megyünk, tehát... Bőven van időnk megnézni. - kacsintott rám. - Nem megyünk el kávézni?
- De, miért ne?
Beültünk egy kávézóba, és miután megjött a kávénk, tudtam, mi lesz az első kérdése...
- Tehát, mikor is jön az a mese, rólad?
- Ennyire érdekel? - ittam bele a kávémba, majd hátra dőltem. - Bemutatkozom teljesen. Victoria, azaz Vicky Mitchell a nevem. 17 éves vagyok. Itt, Liverpoolban élek elég régóta az anyámmal. Az apám Londonban él, miután újra megnősült, oda költözött a feleségével. A szüleim 3 éve váltak el. Teljesen jól érzem itt magam. Én vagyok a suli DÖK elnöke. Nagy vágyam, hogy egyszer elismert, és fantasztikus színész nő legyek, amihez anyám szerint... Nagy tehetségem van. Mint gondolom tudod, Zayn az unoka testvérem, akit nagyon imádok, mintha inkább a testvérem lenne, így sose éreztem magam egykének. Pedig amúgy az vagyok... Szeretem az egyedi dolgokat, nem megyek mások után a divatba, inkább magamat adom. Olyan vagyok, amilyen én akarok lenni, és igen, elég nagy a szám. És most láthatod, be se tudom fogni, soha.
Elnevettük magunkat.
- Nagyon egy hülye lány vagy, látszik, hogy Zayn a rokonod. - mosolygott.
- De én azért jobban nézek ki, mint ő. - húztam ki magam.
- Ebben azt hiszem egyet értünk. - kacsintott.
- Neked viszont mesélni se kell... Zayn rengeteget mesélt, ráadásul az újságok is mindenhol rólatok szólnak.
- És az nem is érdekel, milyen vagyok igazából, belül? - húzta fel a szemöldökét.
- Tudod... - előre dőltem, mire ő is. - Tudom, hogy vicces vagy. Hogy szeretsz kinevetni. Hogy imádsz kávézni, és hogy főként hajnalba. Hogy korán kelsz, és hogy futni jársz. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy ez még semmi, de kezdelek megismerni, és a mostani gondolatod pedig az, hogy "Miért? Egy napja se ismer még." Erre pedig a válaszom csak annyi, hogy jó ember ismerő vagyok.
- Okos, ravasz. - mosolygott.
- Nem is tagadom. - feleltem.
- És anyukád? Hogyhogy nincs otthon? Még nem is láttam, mióta nálatok vagyunk.
- Mert ő ilyen. Megbízhatatlan... Járja a várost, és ilyen vacakokat árul, valamikor pedig haza sem jön, mert egy barátnőjénél alszik, akivel ugyanezt csinálják. Anyámnak nincs jogsija, így szüksége van rá, valamikor pedig már nincs kedvük haza kocsikázni.
- Zavaros életű vagy. - nevetett.
- Mondja, akinek van 5 LÁNY testvére. - vágtam vissza.
- Jobb 5 lány testvér, mint 5 feleség. - kacsintott.
Megittuk a kávénkat, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon a srácok szinte szétkapták az egész lakást...
- Mi az isten ez? - álltam meg az ajtóba.
Egyszerre megvonták a vállukat.
- Éhes voltam. - felelte Niall.
- Nem tudtam mit csinálni, táncoltam... - vont vállat Liam.
- Próbáltam utánuk rendet tenni. - mosolygott Harry, majd elhúzta száját. - De rosszabb lett...
- Zayn? - nézett körül Louis.
- Elment megkeresni valami Aaront. - felelte Harry.
- Akkor semmi gáz. - ültem le a kanapéra, ők pedig mellém, körülvettek.
- Ki az az Aaron? - érdeklődött Niall.
- Aaron, Zayn, Brooke és én, régen egy kis csapatot alkottunk. Mindig együtt lógtunk, imádtunk együtt lenni, legjobb barátok voltunk. És még így van, csak Zayn alig van erre, alig látjuk őt... Így gondolom elment hozzájuk, találkozni. - meséltem.
- Ettől a mesétől, most kedvem támadt... - felelte Niall, majd egyszerre folytatták a srácok.
- ... Enni.
- Na! Csúnya volt... - durcásan mosolygott rájuk.
- Mit találtál itthon? - néztem rá.
- Semmit... - szomorodott el.
- Na gyere. - felálltam, majd a kezemet nyújtottam felé, amit meg is fogott. - Megyünk enni.
Nagyon kedveltem Niallt, nagyon aranyos volt. Kicsit olyan kisfiús, de szerintem amúgy érett srác. Csak imádja a hasát, és imád bohóckodni, ettől tűnik másnak. De ő így tökéletes.
Később, mikor Zayn is hazajött, a többieknek is meséltem magamról. A legjobb az volt, hogy Zayn hozta Aaront, és Brookot is, így mind összeismerkedtek, és azt hiszem Brooke odáig van Liamért.
Elbeszélgettük a nap további részét, majd Aaronék leléptek, és mi is épp indultunk fel, mikor Zayn megállított mindenkit.
- Vicky. - nézett rám, és ekkor a többiek is engem néztek nagy szemekkel. - Van egy ötletünk. Azaz szeretnénk valamit...
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Tudjuk, hogy holnap van az előadásod, és mi utána megyünk vissza Londonba, de... - kezdte Louis.
- De mi lenne, ha az előadásod után velünk tartanál? - mosolygott Niall.
Elkerekedtek a szemeim. Nem értettem... Én és London? Nagyon jól hangzott, főleg, hogy ők hívtak. De... Furcsa is volt.
- Hogyan? Itt az iskola, minden... És hol laknék?
- Átiratkozol oda. De ez nem élet... Anyád sosincs itthon. - magyarázta Zayn.
- Teljesen egyedül vagy... - folytatta Liam.
- És még kajád is alig van... - fejezte be Niall.
- Ráadásul beszéltem apáddal, ott lakhatsz. Nem messze lakik tőlünk... - felelte unoka bátyám.
- Átgondolom. - mosolyodtam el. - Most pedig jó éjt.
Indultam fel a lépcsőn, mikor Niall megfogta a kezemet.
- Igen? - néztem rá kérdőn.
- Azt hiszem mondhatom nem csak a magam, de a többiek nevében is... Hogy nagyon megkedveltünk téged. Szóval... Jó éjt ölelés! - magához szorított, majd a többiek is így tettek.
Annyira édesek voltak... Így megkedveltek, befogadtak...Mikor megtudtam erről a bandáról, és megláttam a többieket, mikor Zayn képet küldött... Úgy gondoltam, hogy bunkó öntelt ficsúrok lehetnek. Ennek ellenére vidám, aranyos, jó fej, vicces emberek. És imádnivalóak is.
Mikor épp elaludtam volna, meghallottam, hogy valaki motoszkál, így oda osontam, és a teraszon egy személyt láttam meg, ahogy épp bámulja a kilátást. Ahogy közelebb sétáltam hozzá, rájöttem, ki is az a személy.
- Hát te? - csuktam be a terasz ajtót, hogy a többiek fel ne kelljenek.
- Nem tudtam aludni. - vont vállat. - Szép a kilátás.
- Aha, én is szeretek itt lenni, de... Baj van, Harry? - fürkésztem az arcát, mert láttam, hogy nincs minden rendbe vele.
- Nincs semmi. - felelte, miközben rám sem nézett.
- A hülyék a túl oldalon laknak. - álltam hozzá közelebb.
- Sokszor nem tudom kikapcsolni az agyam, és olyankor azon gondolkozom, milyennek is láthatnak mások.
- Gondolom olyannak, amilyen vagy. - mosolyodtam el magam.
- Talán. - felém nézett végre, és elmosolyodott. - És te? Te milyennek látsz?
- Kedves, aranyos srácnak. Akit érdekel más véleménye. Szerintem nagy szíved van, és ahogy látom, elég érzékeny vagy. Ami... aranyos
- Köszönöm. - felelte, majd magához ölelt. Meglepődtem, de viszonoztam az ölelését.
- Nincs mit köszönnöd. De... Lejöhetnél velem valami nasiért. - mosolyodtam rá, mire elnevette magát, és bólintott.
Lementünk, majd összeszedtem pár csokit, amiből őt is megkínáltam. Már indultunk volna vissza, mikor Louis jelent meg.
- Kávé? - mosolyodtam rá.
- Azám. - mosolygott, majd meglátta, hogy Harryvel vagyok. - Hát ti, amúgy?
- Nasizunk. - mutatott Harry a kezében lévő csokira.
- Értem. - rázta meg a fejét Louis.
- Csináljak kávét? - kérdeztem rá, mire elment mellettem.
- Dehogy, nasizgassatok csak.
Hirtelen olyan komor lett. Nem értettem, mi lehet a baja.
- Megvárjunk? - nézett rá Harry, mire pár percig minket bámult felváltva, és csak utána felelt.
- Nem muszáj.
Összenéztünk, majd leültünk az asztalhoz. Megnasiztunk, Louis pedig megitta a szokásos kávéját. Indultunk ki a konyhából, mikor valaki Harrynek ment. A bizonyos személy elsikította magát, mire mindenki lefutott az emeletről.
- Ki a fene vagy te?!
- Én? - nézett Harry értetlenül.
- Jaj... - álltam közéjük. - Anya, Harry. Harry, az anyám. Anya, tudod, Zayn banda társai. Haverjai, cimbijei. Satöbbi...
- Aha... - értetlenül bólogatott.
- De te mit keresel itt ilyen... Korán vagy későn?
- Itt lakom! - förmedt rám.
- Harmadik napja vagyok itt, de hogy magát eddig még nem láttam, az is tuti. - magyarázta Louis. - Emlékeznék.
Mindenki visszasétált a szobájába, és egy kicsit vissza aludtak, azaz vissza pihentek kicsit.
Reggel hamar akartam érni a suliba, hogy mindenképpen odaérjek, így kellett egy fuvar.
- Ki visz el?  álltam a reggeliző srácok elé.
- Én. - állt fel Louis és Harry.
- Szóval ki? - mosolyodtam el.
- Kő papír olló! - kiáltott fel Niall.
A srácok viccből el is játszották, és Harry nyert. El is vitt a suliba, és ezáltal ott is maradt velem.
Hamar eljött a dél. Felvettük a szereplő ruhánkat, ami nekem egy rövidebb szoknya volt, egy trikóval, szóval nem volt túl nagy ruha...
- Jól nézel ki. - mért végig Harry. - És sok szerencsét.
- Köszönöm. - öleltem meg.
A darab elejére mindegyik srác ott volt, szinte az első sorban. Így még, a szokottnál is jobban izgultam. Mi lenne, ha elmennék velük Londonba? Itt hagynám ezt is... A színészkedést. Az elnökségemet. Mindent! Talán megérné? Lehet. Ki tudja...
A darabbal hatalmas sikert arattunk, nagyon jól éreztük magunkat. A srácok szerint is fantasztikusak voltunk, ami még jobban esett, majd hazafelé Louis vitt, aki szinte hozzám se szólt. Nem értettem a helyzetet, de biztos csak rossz kedve volt.
Otthon a fiúk készülődni kezdtek, hiszen nemsokára indul a gépük... Nem akartam tőlük elbúcsúzni. Alig 3 nap... És mégis annyira megszerettem őket. Nem ment a búcsú. És nem is akartam...

- Louis szemszöge -
Mikor hajnal felé együtt láttam Vickyt és Harryt a konyhába, kicsit meglepődtem, nem tudtam, mit gondoljak. Túlságosan jól elvoltak, és mosolyogtak egymásra. Tudtam, Harry milyen, ha tetszik neki valaki. Hogy hogy csillog a szeme. Most pont így csillogott. De Vicky nekem is borzasztóan tetszik, nagyon megkedveltem őt. Úgy gondoltam a hajnali talán valami félreértés volt, lehet félre néztem. Aztán jött a reggeli... El akartam vinni az iskolába, hogy beszélni tudjak vele. Meggyőzni, jöjjön velünk Londonba. De Harry lecsapott... Ő akarta elvinni, és mikor ő nyert, mikor vele ment, ismét láttam a tekintetet. Igen, Harry odáig van érte... És ahogy láttam, Vicky sem ellenkezett. A színpadon látva őt, nagyon jó érzés volt. Láttam, hogy élvezi, és annyira jól csinálta... Nagyon tehetséges lány. És gyönyörű, mellette kedves és vicces...
Hazafelé velem jött, de nem szóltam hozzá. Ő mondott valamit, de nem igazán figyeltem. Tudtam, Harry odáig van érte, és nem akarom hogy haragudjon. Nem tudhatta, hogy én is odáig vagyok Vickyért, és ezt úgy tudtam elkerülni, hogy ő maga sem tudja... Így közömbös voltam vele.
Aztán megérkeztünk hozzá... Pakolásba kezdtünk. Nem akartam elmenni, mert jó volt vele. Azaz akartam, de a legjobb az lett volna, ha ő is jön. Még ezek után is...
Indulni készültünk, de Vicky sehol nem volt...
- Vicky, gyere már! Köszönj legalább el! - kiabált fel az emeletre Zayn.
- Mindjárt, sietek! - kiabált vissza.
- Mit csinálhat? - kérdezte Niall.
- Nő. Gondolom pityog, mert elmegyünk. Jó, hogy így nem jön le. Én is szomorú lennék. - gondolkozott el Liam.
Leültem a bőröndömre, és mély levegőt vettem. Talán jobb lenne köszönés nélkül elmenni? Az sem rossz.
- Vicky! - kiabált fel Zayn ismét.
- Mindjárt! - kiabált vissza.
- Az mikor van? - mosolygott Liam.
- Pár perc. - felelte.
- Na szia, Vic. - sóhajtott Zayn, majd az ajtó felé indultunk.
- Meg se vártok? - állt meg Vicky a lépcső tetején, mellette néhány nagy bőrönddel.
- Piknik? - mosolyogtam rá.
- Vicces, Louis. - hozta le a bőröndjeit, majd elvettem tőle.
- Meggondoltad magad? - néztem rá, majd karba tette kezeit.
- Titeket valakinek nevelni is kell. - kacsintott.
Megőrülök... Az a mosoly, azok a szemek... És velünk jön. Eljön velünk, Londonba... Ott fog tőlünk lakni, néhány utcára... Azt hittem, ha ez a pillanat eljönne, nem örülnék annyira. Tévedtem... Boldog voltam a tudattól.

1. rész

Mikor felébredtem, éreztem arcomon, hogy a nap sugarai csak úgy áradnak be a szobámba. Borzasztóan kellemes volt, így átadtam magam az érzésnek, és csukva tartottam szemeimet. Hátamra feküdtem, kiegyenesedtem, kezeimet a hasamra helyeztem, és mosolyogva, csukott szemmel élveztem a napsütéses szép reggelt. Így volt ez pár percig, majd valaki eltakarta a napot, minden elsötétült. A szemeimet nem nyitottam ki.

- Anya, légyszíves állj el a fény elől. - kérleltem kedves hangon.

De nem jött válasz, sőt, a személy megböködte még a hasamat is.

- Anya! - förmedtem rá, majd kinyitottam a szemeimet.

Hatalmas sikítás szakadt ki belőlem. Egy Sikoly maszkos ember hajolt fölöttem. Megállt a szívem, és még az ágyról is legurultam ijedtségemben. Meghallottam, ahogy a személy elneveti magát, majd összeesve a nevetéstől a fotelba huppan. Ezt a brutálisan vicces kacajt bárhonnan felismerem.

- Zayn Malik! - álltam fel egyből, idegesen, de mosolyogva. - Te barom! Rám hoztad a szív bajt is, és ha megáll a szívem?!

- Sajnálom, Vicky... - vette le nevetve magáról a maszkot, már a könnye is folyt.

- Ennyire nem is volt vicces... - tettem karba kezeimet, majd elnevettem magam. - De te? Hogyhogy itt? Nem Londonba kellene lenned?

- Tán zavarlak? - mosolyodott el, és oda sétált hozzám, megfogva kezemet. Legalább már nem nevetett...

- Csak nem mindennapi látvány, hogy Zayn Malik megjelenik itt nálunk, Liverpoolban. - öleltem magamhoz.

- Már meg se látogathatom anélkül a drága unokahugicámat, hogy ne kapjak letolást... Látszik, hogy rokonok vagyunk. - szorított magához.

- Mióta várlak, de a semmi... Meg se látogattál hónapok óta, tojtál a fejemre! Nem lesz egyszerű kárpótolni... - gőgös tekintettel indultam a fürdő felé.

- Itt is hagysz? - nevette el magát.

- Rendbe hozom magam, és jövök. - mosolyogtam.

- De... - kezdte, mire ismét megfordultam, és rá néztem.

- Igen?

- Szeretném ha megismernéd a barátaimat is. Ide hoztam az 1D tagokat... - félve hajtotta le a fejét.

- Remek. - mosolyogtam tovább. - Legalább megtudom, kiknek kell minden nap elviselniük az unoka testvérem undok keltéseit!

Besiettem a fürdőbe, mielőtt ismét kitalál valamit, amivel lefoglalhat. Wow. Idehozta a barátait, hogy megismerhessem? Meglepő egy kicsit. Régen drága unoka testvérem rengeteg időt töltött velem. Mára változott... Talán, ha egy évbe látjuk egymást hatszor. Ő Londonban van, én itt, Liverpoolban. Nem mondom, hogy nem hiányzik. Mert de, hiányzik. Borzasztóan! De ha kimutatom, kinek lesz jó? Csak nehezebb az elválás.

Gyorsan rendbe hoztam a hajam, majd magamra kaptam egy trikó féleséget, alá egy szoknyával, és egy kis cipőt. Kelléknek pár karkötőt aggattam magamra, és egy kis kevés szempilla spirállal festettem ki szemeimet.

Nagy levegőt vettem, majd lesétáltam. Nem akartam lejáratni Zaynt, de ekkor meghallottam, mit mond a barátainak...

- Jön, jön! Mindenkire meg fog jegyezni valamit, ne vegyétek sértésnek! - suttogta.

- Hallak. - mosolyodtam rá, majd bevonultam a nappaliba. 

Az összes fiú felállt, és engem bámultak mosolyogva.

- Az igen, katonaság. - mosolyogtam rájuk, mire elnevették magukat. - Ilyen szigorú én sem vagyok... Victoria Mitchell. De csak Vicky...

Nyújtottam feléjük kezet, és mindegyikőjük megfogta, és be is mutatkozott.

- Harry.

- Fürtöske. - mosolyodtam rá.

- Liam. 

- De kis cuki a mosolyod...

- Niall. 

- Egyelek meg... Kis pufi arcod van, és milyen gyönyörű szemed... - áradoztam. Nagyon édes srác volt.

- Louis.

- Hmmm... - szorítottam meg hosszan a kezét.

- Nos? - láttam, hogy zavarba jött.

- Szép a szemed, de a mosolyod is... - feleltem. 

Bólintva mosolygott, de láttam, hogy belepirult.

Egy darabon beszélgettünk a srácokkal, de én mindig Niallt bámultam.

- Megeszem a kis... - fogtam meg a pofiját. - Cuki pofid.

- Olyan vagy mint a nagyi. Csak csinosba... - nevetett, majd megölelt.

- Végem, megeszem... - feleltem mosolyogva.

- Niall nagyon szeretet éhes fiú. - felelte Zayn.

Jól elvoltunk egész nap, megismerkedtünk elég jól, és hamar ránk is tört az este.

- Meddig maradtok? - kérdeztem rá.

- Holnap után este megyünk haza. - felelte Zayn.

- Olyan hamar? - törtem le.

Bólintottak.

- De szerintem megyünk, nem fognak beengedni a szállodába, és mászhatunk be. - nevetett Harry, majd felállt, és elgondolkozott. - Volt már ilyen...

- Mi?! Szálloda?! - akadtam ki. - Eszetekbe ne jusson. Van vagy nyolc vendég szobánk, azt se tudom mit tároljak már ott, olyan üresek...

A végén nálam aludtak, és mindenki saját szobát kapott.

Éjszaka - szokásomhoz híven - hajnali 3-kor éheztem meg, így leosontam valami nasiért. Éppen a konyha felé tartottam, mikor egyszer csak valaki a sötétben nekem jött, és valami forrót éreztem magamon. Majdnem elsikítottam magam, de mikor megláttam, hogy Louis az, visszatartottam a sikítást.

- Mi ez...? - néztem a pizsimre.

- Ká...vé... - bámult végig rajtam, azaz a foltot. Igen, a foltot, ami épp a pizsamám mell részén hevert.

Elnevettem magam.

- Igen, de ilyenkor?

- Ilyenkor... tudod... - nyelt nagyot. - Ilyenkor szoktam kávézni, ha nem tudok aludni. Idegen helyen mindig... nehéz.

- Aha... - mosolyogtam rá. Szegény, annyira zavarba jött, legszívesebben megöleltem volna.

- De te? Ilyenkor? - nézett végre a szemeimbe.

- Én ilyenkor mindig megéhezek. - feleltem természetesen.

- Ilyenkor? - nevette el magát.

- Nem akadtam ki a te kávédon, ha te kiakadsz az evésemen, lekaratézlak. - mosolyogtam rá, mire feladóan feltette a kezét.

- De az én kávém suttyba ment...

- Igen, és rajtam landolt, amivel szerintem kárpótoltuk egymást. Tudod... Meleg, és estére... Nem épp jó szagú, tehát vehetem át. - magyaráztam.

- Segítsek? - kérdezte természetesen, majd hirtelen észbe kapott, mit is kérdezett, és elkomolyodott. - Mármint nem úgy gondoltam!

- Tudom, hogy gondoltad... - nevettem, majd elsétáltam mellette.

- Csak nasizol? - fordult felém.

- Nem tudok nélküle élni, miért ne? - kacsintottam rá.

- Érdekes lány vagy. De... még nem meséltél magadról.

Megfogtam pár megmaradt pék sütit, és vissza indultam a szobámba, majd a lépcsőn állva visszanéztem rá.

- Ennek is eljön majd az ideje. - mosolyogtam, majd felmentem a szobámba...

- MÁSNAP - 

Mikor leértem az emeletről, ugyanabban a ruhában voltam, mint este, csak persze más pólóval... A konyha felé indultam, mikor egy csattanó hangot hallottam. Megijedtem, hátha betörő, de ekkor Harry hangját hallottam.

- Te hülye! Fel fogod ébreszteni! - hallottam, ahogy suttogott.

Az ajtóhoz sétáltam, és kilestem... Harry, és Liam épp valami kaját csináltak a konyhába, csak kicsit ügyetlenkedtek, eközben Liam ismét leejtett egy serpenyőt.

- Liam! - emelte fel kicsit a hangját Harry, Liam pedig elnevette magát.

- Te hülye vagy, hogy ébredne fel erre? Ha a horkolásodra nem ébredt fel, erre főleg nem fog... - kuncogott, mire én is elnevettem magam, így rám néztek, és mosolyogtam.

- Tökfej, mondtam, hogy felkel. - vágta Harry finoman fejbe.

- Már fenn voltam. - sétáltam oda hozzájuk. - Mire készültök?

- Reggeli. - mondták egyszerre.

- De cukik vagytok...

- Tudjuk. - feleltél, ismét egyszerre.

- Elég lesz, Klónok háborúja. - húztam fel a szemöldököm, mire hátulról átölelt valaki.

- Jó reggelt. - puszilt arcon, majd megfordultam, és viszonoztam a pusziját.

- Neked is, Zayn.

Imádtam, az unokatestvéremet... Egyszerűen, imádtam őt!

- Hol a másik kettő? - nézett körül Zayn, mire megvontuk a vállunkat.

- Gondolom alszanak. - feleltem, ekkor mindegyik szempár rám szegeződött.

- Niall és Louis? Ők már akkor fenn vannak, mikor még világos sincs. - nevetett Zayn.

Ekkor megjelent a két emlegetett szamár.

- Hol voltatok? - kérdezte mindenki, egyszerre.

- Futottunk. - felelték.

- Igen, és mi elől? Erre felé nincs bikaviadal. - kuncogtam, majd egy tálca gyümölcs elé sétáltam, ami tele volt almákkal, az egyiket nézegettem, majd Louishoz vágtam, aki el is kapta azt.

- Ezt miért kapom? - mosolygott rám.

- Futás után egészséges. - emeltem fel a szemöldököm. - Hát még a kávéra...

A többiek értetlenül néztek, de mosolyogtak.

- Na puszi mindenkinek, én gyorsan átöltözöm és lépek le.

- Hová? - értetlenkedett Zayn.

- Próbára. - mosolyodtam rá, mire bólintott.

- Próbára? - kérdezték egyszerre a többiek.

- Idővel mindent megtudtok. - kacsintottam rájuk, majd a lépcső felé indultam, de valaki elkapta a kezem. Hátra néztem.

- Hol ez a próba? - Louis volt az.

- Az iskolámba. Gyalog 20 perc. - feleltem.

- Elviszlek. - kacsintott rám.

- Rendben, sietek. - feleltem, majd felfutottam a szobámba.

Elvisz? Ő? Louist mikor először megláttam, nagyon helyes fiúnak találtam, és a gyönyörű szeme, és mosolya elvarázsolt... Aztán az esti kávés kis kalandunk során nagyon megkedveltem, most pedig, hogy ezt felajánlotta... Azt hiszem megismerhetem őt igazán, és ő is engem. Ez egy jó alkalom lesz, mindkettőnk számára... Tényleg kedveltem őt.

Sziasztok! Ez egy apró rávezető rész volt a történetemre, ígérem a továbbiakban izgalmasabbá fog alakulni! ;) Ha tetszett komizzatok, vagy itt a blog alatt csak egy kattintás: Nagyon jó, Elmegy, Gáz. 

Ha nem tetszett, a negatív kritikákkal szintén így, azt is jól fogadom, hiszen arra tudok építeni! 

Várom a visszajelzéseket. ♥ :3