1. rész

Mikor felébredtem, éreztem arcomon, hogy a nap sugarai csak úgy áradnak be a szobámba. Borzasztóan kellemes volt, így átadtam magam az érzésnek, és csukva tartottam szemeimet. Hátamra feküdtem, kiegyenesedtem, kezeimet a hasamra helyeztem, és mosolyogva, csukott szemmel élveztem a napsütéses szép reggelt. Így volt ez pár percig, majd valaki eltakarta a napot, minden elsötétült. A szemeimet nem nyitottam ki.

- Anya, légyszíves állj el a fény elől. - kérleltem kedves hangon.

De nem jött válasz, sőt, a személy megböködte még a hasamat is.

- Anya! - förmedtem rá, majd kinyitottam a szemeimet.

Hatalmas sikítás szakadt ki belőlem. Egy Sikoly maszkos ember hajolt fölöttem. Megállt a szívem, és még az ágyról is legurultam ijedtségemben. Meghallottam, ahogy a személy elneveti magát, majd összeesve a nevetéstől a fotelba huppan. Ezt a brutálisan vicces kacajt bárhonnan felismerem.

- Zayn Malik! - álltam fel egyből, idegesen, de mosolyogva. - Te barom! Rám hoztad a szív bajt is, és ha megáll a szívem?!

- Sajnálom, Vicky... - vette le nevetve magáról a maszkot, már a könnye is folyt.

- Ennyire nem is volt vicces... - tettem karba kezeimet, majd elnevettem magam. - De te? Hogyhogy itt? Nem Londonba kellene lenned?

- Tán zavarlak? - mosolyodott el, és oda sétált hozzám, megfogva kezemet. Legalább már nem nevetett...

- Csak nem mindennapi látvány, hogy Zayn Malik megjelenik itt nálunk, Liverpoolban. - öleltem magamhoz.

- Már meg se látogathatom anélkül a drága unokahugicámat, hogy ne kapjak letolást... Látszik, hogy rokonok vagyunk. - szorított magához.

- Mióta várlak, de a semmi... Meg se látogattál hónapok óta, tojtál a fejemre! Nem lesz egyszerű kárpótolni... - gőgös tekintettel indultam a fürdő felé.

- Itt is hagysz? - nevette el magát.

- Rendbe hozom magam, és jövök. - mosolyogtam.

- De... - kezdte, mire ismét megfordultam, és rá néztem.

- Igen?

- Szeretném ha megismernéd a barátaimat is. Ide hoztam az 1D tagokat... - félve hajtotta le a fejét.

- Remek. - mosolyogtam tovább. - Legalább megtudom, kiknek kell minden nap elviselniük az unoka testvérem undok keltéseit!

Besiettem a fürdőbe, mielőtt ismét kitalál valamit, amivel lefoglalhat. Wow. Idehozta a barátait, hogy megismerhessem? Meglepő egy kicsit. Régen drága unoka testvérem rengeteg időt töltött velem. Mára változott... Talán, ha egy évbe látjuk egymást hatszor. Ő Londonban van, én itt, Liverpoolban. Nem mondom, hogy nem hiányzik. Mert de, hiányzik. Borzasztóan! De ha kimutatom, kinek lesz jó? Csak nehezebb az elválás.

Gyorsan rendbe hoztam a hajam, majd magamra kaptam egy trikó féleséget, alá egy szoknyával, és egy kis cipőt. Kelléknek pár karkötőt aggattam magamra, és egy kis kevés szempilla spirállal festettem ki szemeimet.

Nagy levegőt vettem, majd lesétáltam. Nem akartam lejáratni Zaynt, de ekkor meghallottam, mit mond a barátainak...

- Jön, jön! Mindenkire meg fog jegyezni valamit, ne vegyétek sértésnek! - suttogta.

- Hallak. - mosolyodtam rá, majd bevonultam a nappaliba. 

Az összes fiú felállt, és engem bámultak mosolyogva.

- Az igen, katonaság. - mosolyogtam rájuk, mire elnevették magukat. - Ilyen szigorú én sem vagyok... Victoria Mitchell. De csak Vicky...

Nyújtottam feléjük kezet, és mindegyikőjük megfogta, és be is mutatkozott.

- Harry.

- Fürtöske. - mosolyodtam rá.

- Liam. 

- De kis cuki a mosolyod...

- Niall. 

- Egyelek meg... Kis pufi arcod van, és milyen gyönyörű szemed... - áradoztam. Nagyon édes srác volt.

- Louis.

- Hmmm... - szorítottam meg hosszan a kezét.

- Nos? - láttam, hogy zavarba jött.

- Szép a szemed, de a mosolyod is... - feleltem. 

Bólintva mosolygott, de láttam, hogy belepirult.

Egy darabon beszélgettünk a srácokkal, de én mindig Niallt bámultam.

- Megeszem a kis... - fogtam meg a pofiját. - Cuki pofid.

- Olyan vagy mint a nagyi. Csak csinosba... - nevetett, majd megölelt.

- Végem, megeszem... - feleltem mosolyogva.

- Niall nagyon szeretet éhes fiú. - felelte Zayn.

Jól elvoltunk egész nap, megismerkedtünk elég jól, és hamar ránk is tört az este.

- Meddig maradtok? - kérdeztem rá.

- Holnap után este megyünk haza. - felelte Zayn.

- Olyan hamar? - törtem le.

Bólintottak.

- De szerintem megyünk, nem fognak beengedni a szállodába, és mászhatunk be. - nevetett Harry, majd felállt, és elgondolkozott. - Volt már ilyen...

- Mi?! Szálloda?! - akadtam ki. - Eszetekbe ne jusson. Van vagy nyolc vendég szobánk, azt se tudom mit tároljak már ott, olyan üresek...

A végén nálam aludtak, és mindenki saját szobát kapott.

Éjszaka - szokásomhoz híven - hajnali 3-kor éheztem meg, így leosontam valami nasiért. Éppen a konyha felé tartottam, mikor egyszer csak valaki a sötétben nekem jött, és valami forrót éreztem magamon. Majdnem elsikítottam magam, de mikor megláttam, hogy Louis az, visszatartottam a sikítást.

- Mi ez...? - néztem a pizsimre.

- Ká...vé... - bámult végig rajtam, azaz a foltot. Igen, a foltot, ami épp a pizsamám mell részén hevert.

Elnevettem magam.

- Igen, de ilyenkor?

- Ilyenkor... tudod... - nyelt nagyot. - Ilyenkor szoktam kávézni, ha nem tudok aludni. Idegen helyen mindig... nehéz.

- Aha... - mosolyogtam rá. Szegény, annyira zavarba jött, legszívesebben megöleltem volna.

- De te? Ilyenkor? - nézett végre a szemeimbe.

- Én ilyenkor mindig megéhezek. - feleltem természetesen.

- Ilyenkor? - nevette el magát.

- Nem akadtam ki a te kávédon, ha te kiakadsz az evésemen, lekaratézlak. - mosolyogtam rá, mire feladóan feltette a kezét.

- De az én kávém suttyba ment...

- Igen, és rajtam landolt, amivel szerintem kárpótoltuk egymást. Tudod... Meleg, és estére... Nem épp jó szagú, tehát vehetem át. - magyaráztam.

- Segítsek? - kérdezte természetesen, majd hirtelen észbe kapott, mit is kérdezett, és elkomolyodott. - Mármint nem úgy gondoltam!

- Tudom, hogy gondoltad... - nevettem, majd elsétáltam mellette.

- Csak nasizol? - fordult felém.

- Nem tudok nélküle élni, miért ne? - kacsintottam rá.

- Érdekes lány vagy. De... még nem meséltél magadról.

Megfogtam pár megmaradt pék sütit, és vissza indultam a szobámba, majd a lépcsőn állva visszanéztem rá.

- Ennek is eljön majd az ideje. - mosolyogtam, majd felmentem a szobámba...

- MÁSNAP - 

Mikor leértem az emeletről, ugyanabban a ruhában voltam, mint este, csak persze más pólóval... A konyha felé indultam, mikor egy csattanó hangot hallottam. Megijedtem, hátha betörő, de ekkor Harry hangját hallottam.

- Te hülye! Fel fogod ébreszteni! - hallottam, ahogy suttogott.

Az ajtóhoz sétáltam, és kilestem... Harry, és Liam épp valami kaját csináltak a konyhába, csak kicsit ügyetlenkedtek, eközben Liam ismét leejtett egy serpenyőt.

- Liam! - emelte fel kicsit a hangját Harry, Liam pedig elnevette magát.

- Te hülye vagy, hogy ébredne fel erre? Ha a horkolásodra nem ébredt fel, erre főleg nem fog... - kuncogott, mire én is elnevettem magam, így rám néztek, és mosolyogtam.

- Tökfej, mondtam, hogy felkel. - vágta Harry finoman fejbe.

- Már fenn voltam. - sétáltam oda hozzájuk. - Mire készültök?

- Reggeli. - mondták egyszerre.

- De cukik vagytok...

- Tudjuk. - feleltél, ismét egyszerre.

- Elég lesz, Klónok háborúja. - húztam fel a szemöldököm, mire hátulról átölelt valaki.

- Jó reggelt. - puszilt arcon, majd megfordultam, és viszonoztam a pusziját.

- Neked is, Zayn.

Imádtam, az unokatestvéremet... Egyszerűen, imádtam őt!

- Hol a másik kettő? - nézett körül Zayn, mire megvontuk a vállunkat.

- Gondolom alszanak. - feleltem, ekkor mindegyik szempár rám szegeződött.

- Niall és Louis? Ők már akkor fenn vannak, mikor még világos sincs. - nevetett Zayn.

Ekkor megjelent a két emlegetett szamár.

- Hol voltatok? - kérdezte mindenki, egyszerre.

- Futottunk. - felelték.

- Igen, és mi elől? Erre felé nincs bikaviadal. - kuncogtam, majd egy tálca gyümölcs elé sétáltam, ami tele volt almákkal, az egyiket nézegettem, majd Louishoz vágtam, aki el is kapta azt.

- Ezt miért kapom? - mosolygott rám.

- Futás után egészséges. - emeltem fel a szemöldököm. - Hát még a kávéra...

A többiek értetlenül néztek, de mosolyogtak.

- Na puszi mindenkinek, én gyorsan átöltözöm és lépek le.

- Hová? - értetlenkedett Zayn.

- Próbára. - mosolyodtam rá, mire bólintott.

- Próbára? - kérdezték egyszerre a többiek.

- Idővel mindent megtudtok. - kacsintottam rájuk, majd a lépcső felé indultam, de valaki elkapta a kezem. Hátra néztem.

- Hol ez a próba? - Louis volt az.

- Az iskolámba. Gyalog 20 perc. - feleltem.

- Elviszlek. - kacsintott rám.

- Rendben, sietek. - feleltem, majd felfutottam a szobámba.

Elvisz? Ő? Louist mikor először megláttam, nagyon helyes fiúnak találtam, és a gyönyörű szeme, és mosolya elvarázsolt... Aztán az esti kávés kis kalandunk során nagyon megkedveltem, most pedig, hogy ezt felajánlotta... Azt hiszem megismerhetem őt igazán, és ő is engem. Ez egy jó alkalom lesz, mindkettőnk számára... Tényleg kedveltem őt.

Sziasztok! Ez egy apró rávezető rész volt a történetemre, ígérem a továbbiakban izgalmasabbá fog alakulni! ;) Ha tetszett komizzatok, vagy itt a blog alatt csak egy kattintás: Nagyon jó, Elmegy, Gáz. 

Ha nem tetszett, a negatív kritikákkal szintén így, azt is jól fogadom, hiszen arra tudok építeni! 

Várom a visszajelzéseket. ♥ :3