2. rész

Hamar elkészültem, majd minden úgy volt, ahogy megbeszéltük. Louis elvitt a próbára az iskolába, de odafele úton nem kérdezett semmit, így mikor megálltunk én törtem meg a csendet.
- Nos, néma srác. Bejössz, vagy dolgod van?
- Úgy gondoltam megvárlak itt, de ha bemehetek... - vonta meg a vállát.
- Itt elég unalmas lenne, ajánlom, hogy gyere inkább be velem. Mármint csak akkor, ha érdekel, pár tizenéves gyerek előadása... - mosolyodtam rá.
- Tehát előadás... Mi vagy te? - mosolygott rám. - Valami színész?
- Aféle. De még csak az irányba haladok. De tudod mit mondanak... Ha már félig elérted a célod, ne add fel. A végén úgyis megkapod. - kacsintottam rá, mire felnevetett.
Kiszálltunk a kocsiból, és bevezettem az iskolába. A nagy teremben már ott volt pár osztálytársam, akik olvasgatták a szövegüket, és a rendező is. Én vagyok a suli DÖK elnöke, így minden ilyen eseményen részt kell vegyek, ráadásul nagy álmom, hogy egyszer elismert, kiváló színész leszek, itt pedig már tanulhatok elég sokat.
Egy olyan darabot játszottunk, amit az iskola egyik diákja írt, és elterjedt az egész iskolában. Mindenki olvasta, és imádta, így kitalálta a dráma klubb elnöke, hogy akkor mért is nem adjuk elő? Nem volt rossz az ötlet, és én kaptam az egyik főszerepet, ami csak még jobban tetszett.
Az eljátszáshoz tartozott tánc, és éneklés is. Ez amolyan musicel volt.
A próba olyan 2 órán át tarthatott, és ahogy láttam a végén, Louis élvezte. Sokszor kinevetett, de volt, hogy még meg is tapsolt. Jól érezte magát, és én is. Így már legalább nem feleslegesen telt el a napunk fele.
- Tetszett? - mosolyodtam rá, mikor a végén már ültünk be a kocsiba.
- Melyik részére gondolsz? Amikor a kis vörös srác elfelejtette a szöveget, és egy Harry Potter sort makogott, vagy arra, amikor úgy táncoltál, hogy majdnem ledőltél a színpadról? - nevetett hangosan.
- Ez nem volt szép! Én beleéléssel nyomom... - tettem karba kezeimet.
- De viccet félre téve. - nézett rám. - Tényleg nagyon jók voltatok, mintha profik lennétek. Mikor adjátok elő?
- Holnap délbe. - mosolyodtam rá.
- Mi meg este megyünk, tehát... Bőven van időnk megnézni. - kacsintott rám. - Nem megyünk el kávézni?
- De, miért ne?
Beültünk egy kávézóba, és miután megjött a kávénk, tudtam, mi lesz az első kérdése...
- Tehát, mikor is jön az a mese, rólad?
- Ennyire érdekel? - ittam bele a kávémba, majd hátra dőltem. - Bemutatkozom teljesen. Victoria, azaz Vicky Mitchell a nevem. 17 éves vagyok. Itt, Liverpoolban élek elég régóta az anyámmal. Az apám Londonban él, miután újra megnősült, oda költözött a feleségével. A szüleim 3 éve váltak el. Teljesen jól érzem itt magam. Én vagyok a suli DÖK elnöke. Nagy vágyam, hogy egyszer elismert, és fantasztikus színész nő legyek, amihez anyám szerint... Nagy tehetségem van. Mint gondolom tudod, Zayn az unoka testvérem, akit nagyon imádok, mintha inkább a testvérem lenne, így sose éreztem magam egykének. Pedig amúgy az vagyok... Szeretem az egyedi dolgokat, nem megyek mások után a divatba, inkább magamat adom. Olyan vagyok, amilyen én akarok lenni, és igen, elég nagy a szám. És most láthatod, be se tudom fogni, soha.
Elnevettük magunkat.
- Nagyon egy hülye lány vagy, látszik, hogy Zayn a rokonod. - mosolygott.
- De én azért jobban nézek ki, mint ő. - húztam ki magam.
- Ebben azt hiszem egyet értünk. - kacsintott.
- Neked viszont mesélni se kell... Zayn rengeteget mesélt, ráadásul az újságok is mindenhol rólatok szólnak.
- És az nem is érdekel, milyen vagyok igazából, belül? - húzta fel a szemöldökét.
- Tudod... - előre dőltem, mire ő is. - Tudom, hogy vicces vagy. Hogy szeretsz kinevetni. Hogy imádsz kávézni, és hogy főként hajnalba. Hogy korán kelsz, és hogy futni jársz. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy ez még semmi, de kezdelek megismerni, és a mostani gondolatod pedig az, hogy "Miért? Egy napja se ismer még." Erre pedig a válaszom csak annyi, hogy jó ember ismerő vagyok.
- Okos, ravasz. - mosolygott.
- Nem is tagadom. - feleltem.
- És anyukád? Hogyhogy nincs otthon? Még nem is láttam, mióta nálatok vagyunk.
- Mert ő ilyen. Megbízhatatlan... Járja a várost, és ilyen vacakokat árul, valamikor pedig haza sem jön, mert egy barátnőjénél alszik, akivel ugyanezt csinálják. Anyámnak nincs jogsija, így szüksége van rá, valamikor pedig már nincs kedvük haza kocsikázni.
- Zavaros életű vagy. - nevetett.
- Mondja, akinek van 5 LÁNY testvére. - vágtam vissza.
- Jobb 5 lány testvér, mint 5 feleség. - kacsintott.
Megittuk a kávénkat, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon a srácok szinte szétkapták az egész lakást...
- Mi az isten ez? - álltam meg az ajtóba.
Egyszerre megvonták a vállukat.
- Éhes voltam. - felelte Niall.
- Nem tudtam mit csinálni, táncoltam... - vont vállat Liam.
- Próbáltam utánuk rendet tenni. - mosolygott Harry, majd elhúzta száját. - De rosszabb lett...
- Zayn? - nézett körül Louis.
- Elment megkeresni valami Aaront. - felelte Harry.
- Akkor semmi gáz. - ültem le a kanapéra, ők pedig mellém, körülvettek.
- Ki az az Aaron? - érdeklődött Niall.
- Aaron, Zayn, Brooke és én, régen egy kis csapatot alkottunk. Mindig együtt lógtunk, imádtunk együtt lenni, legjobb barátok voltunk. És még így van, csak Zayn alig van erre, alig látjuk őt... Így gondolom elment hozzájuk, találkozni. - meséltem.
- Ettől a mesétől, most kedvem támadt... - felelte Niall, majd egyszerre folytatták a srácok.
- ... Enni.
- Na! Csúnya volt... - durcásan mosolygott rájuk.
- Mit találtál itthon? - néztem rá.
- Semmit... - szomorodott el.
- Na gyere. - felálltam, majd a kezemet nyújtottam felé, amit meg is fogott. - Megyünk enni.
Nagyon kedveltem Niallt, nagyon aranyos volt. Kicsit olyan kisfiús, de szerintem amúgy érett srác. Csak imádja a hasát, és imád bohóckodni, ettől tűnik másnak. De ő így tökéletes.
Később, mikor Zayn is hazajött, a többieknek is meséltem magamról. A legjobb az volt, hogy Zayn hozta Aaront, és Brookot is, így mind összeismerkedtek, és azt hiszem Brooke odáig van Liamért.
Elbeszélgettük a nap további részét, majd Aaronék leléptek, és mi is épp indultunk fel, mikor Zayn megállított mindenkit.
- Vicky. - nézett rám, és ekkor a többiek is engem néztek nagy szemekkel. - Van egy ötletünk. Azaz szeretnénk valamit...
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Tudjuk, hogy holnap van az előadásod, és mi utána megyünk vissza Londonba, de... - kezdte Louis.
- De mi lenne, ha az előadásod után velünk tartanál? - mosolygott Niall.
Elkerekedtek a szemeim. Nem értettem... Én és London? Nagyon jól hangzott, főleg, hogy ők hívtak. De... Furcsa is volt.
- Hogyan? Itt az iskola, minden... És hol laknék?
- Átiratkozol oda. De ez nem élet... Anyád sosincs itthon. - magyarázta Zayn.
- Teljesen egyedül vagy... - folytatta Liam.
- És még kajád is alig van... - fejezte be Niall.
- Ráadásul beszéltem apáddal, ott lakhatsz. Nem messze lakik tőlünk... - felelte unoka bátyám.
- Átgondolom. - mosolyodtam el. - Most pedig jó éjt.
Indultam fel a lépcsőn, mikor Niall megfogta a kezemet.
- Igen? - néztem rá kérdőn.
- Azt hiszem mondhatom nem csak a magam, de a többiek nevében is... Hogy nagyon megkedveltünk téged. Szóval... Jó éjt ölelés! - magához szorított, majd a többiek is így tettek.
Annyira édesek voltak... Így megkedveltek, befogadtak...Mikor megtudtam erről a bandáról, és megláttam a többieket, mikor Zayn képet küldött... Úgy gondoltam, hogy bunkó öntelt ficsúrok lehetnek. Ennek ellenére vidám, aranyos, jó fej, vicces emberek. És imádnivalóak is.
Mikor épp elaludtam volna, meghallottam, hogy valaki motoszkál, így oda osontam, és a teraszon egy személyt láttam meg, ahogy épp bámulja a kilátást. Ahogy közelebb sétáltam hozzá, rájöttem, ki is az a személy.
- Hát te? - csuktam be a terasz ajtót, hogy a többiek fel ne kelljenek.
- Nem tudtam aludni. - vont vállat. - Szép a kilátás.
- Aha, én is szeretek itt lenni, de... Baj van, Harry? - fürkésztem az arcát, mert láttam, hogy nincs minden rendbe vele.
- Nincs semmi. - felelte, miközben rám sem nézett.
- A hülyék a túl oldalon laknak. - álltam hozzá közelebb.
- Sokszor nem tudom kikapcsolni az agyam, és olyankor azon gondolkozom, milyennek is láthatnak mások.
- Gondolom olyannak, amilyen vagy. - mosolyodtam el magam.
- Talán. - felém nézett végre, és elmosolyodott. - És te? Te milyennek látsz?
- Kedves, aranyos srácnak. Akit érdekel más véleménye. Szerintem nagy szíved van, és ahogy látom, elég érzékeny vagy. Ami... aranyos
- Köszönöm. - felelte, majd magához ölelt. Meglepődtem, de viszonoztam az ölelését.
- Nincs mit köszönnöd. De... Lejöhetnél velem valami nasiért. - mosolyodtam rá, mire elnevette magát, és bólintott.
Lementünk, majd összeszedtem pár csokit, amiből őt is megkínáltam. Már indultunk volna vissza, mikor Louis jelent meg.
- Kávé? - mosolyodtam rá.
- Azám. - mosolygott, majd meglátta, hogy Harryvel vagyok. - Hát ti, amúgy?
- Nasizunk. - mutatott Harry a kezében lévő csokira.
- Értem. - rázta meg a fejét Louis.
- Csináljak kávét? - kérdeztem rá, mire elment mellettem.
- Dehogy, nasizgassatok csak.
Hirtelen olyan komor lett. Nem értettem, mi lehet a baja.
- Megvárjunk? - nézett rá Harry, mire pár percig minket bámult felváltva, és csak utána felelt.
- Nem muszáj.
Összenéztünk, majd leültünk az asztalhoz. Megnasiztunk, Louis pedig megitta a szokásos kávéját. Indultunk ki a konyhából, mikor valaki Harrynek ment. A bizonyos személy elsikította magát, mire mindenki lefutott az emeletről.
- Ki a fene vagy te?!
- Én? - nézett Harry értetlenül.
- Jaj... - álltam közéjük. - Anya, Harry. Harry, az anyám. Anya, tudod, Zayn banda társai. Haverjai, cimbijei. Satöbbi...
- Aha... - értetlenül bólogatott.
- De te mit keresel itt ilyen... Korán vagy későn?
- Itt lakom! - förmedt rám.
- Harmadik napja vagyok itt, de hogy magát eddig még nem láttam, az is tuti. - magyarázta Louis. - Emlékeznék.
Mindenki visszasétált a szobájába, és egy kicsit vissza aludtak, azaz vissza pihentek kicsit.
Reggel hamar akartam érni a suliba, hogy mindenképpen odaérjek, így kellett egy fuvar.
- Ki visz el?  álltam a reggeliző srácok elé.
- Én. - állt fel Louis és Harry.
- Szóval ki? - mosolyodtam el.
- Kő papír olló! - kiáltott fel Niall.
A srácok viccből el is játszották, és Harry nyert. El is vitt a suliba, és ezáltal ott is maradt velem.
Hamar eljött a dél. Felvettük a szereplő ruhánkat, ami nekem egy rövidebb szoknya volt, egy trikóval, szóval nem volt túl nagy ruha...
- Jól nézel ki. - mért végig Harry. - És sok szerencsét.
- Köszönöm. - öleltem meg.
A darab elejére mindegyik srác ott volt, szinte az első sorban. Így még, a szokottnál is jobban izgultam. Mi lenne, ha elmennék velük Londonba? Itt hagynám ezt is... A színészkedést. Az elnökségemet. Mindent! Talán megérné? Lehet. Ki tudja...
A darabbal hatalmas sikert arattunk, nagyon jól éreztük magunkat. A srácok szerint is fantasztikusak voltunk, ami még jobban esett, majd hazafelé Louis vitt, aki szinte hozzám se szólt. Nem értettem a helyzetet, de biztos csak rossz kedve volt.
Otthon a fiúk készülődni kezdtek, hiszen nemsokára indul a gépük... Nem akartam tőlük elbúcsúzni. Alig 3 nap... És mégis annyira megszerettem őket. Nem ment a búcsú. És nem is akartam...

- Louis szemszöge -
Mikor hajnal felé együtt láttam Vickyt és Harryt a konyhába, kicsit meglepődtem, nem tudtam, mit gondoljak. Túlságosan jól elvoltak, és mosolyogtak egymásra. Tudtam, Harry milyen, ha tetszik neki valaki. Hogy hogy csillog a szeme. Most pont így csillogott. De Vicky nekem is borzasztóan tetszik, nagyon megkedveltem őt. Úgy gondoltam a hajnali talán valami félreértés volt, lehet félre néztem. Aztán jött a reggeli... El akartam vinni az iskolába, hogy beszélni tudjak vele. Meggyőzni, jöjjön velünk Londonba. De Harry lecsapott... Ő akarta elvinni, és mikor ő nyert, mikor vele ment, ismét láttam a tekintetet. Igen, Harry odáig van érte... És ahogy láttam, Vicky sem ellenkezett. A színpadon látva őt, nagyon jó érzés volt. Láttam, hogy élvezi, és annyira jól csinálta... Nagyon tehetséges lány. És gyönyörű, mellette kedves és vicces...
Hazafelé velem jött, de nem szóltam hozzá. Ő mondott valamit, de nem igazán figyeltem. Tudtam, Harry odáig van érte, és nem akarom hogy haragudjon. Nem tudhatta, hogy én is odáig vagyok Vickyért, és ezt úgy tudtam elkerülni, hogy ő maga sem tudja... Így közömbös voltam vele.
Aztán megérkeztünk hozzá... Pakolásba kezdtünk. Nem akartam elmenni, mert jó volt vele. Azaz akartam, de a legjobb az lett volna, ha ő is jön. Még ezek után is...
Indulni készültünk, de Vicky sehol nem volt...
- Vicky, gyere már! Köszönj legalább el! - kiabált fel az emeletre Zayn.
- Mindjárt, sietek! - kiabált vissza.
- Mit csinálhat? - kérdezte Niall.
- Nő. Gondolom pityog, mert elmegyünk. Jó, hogy így nem jön le. Én is szomorú lennék. - gondolkozott el Liam.
Leültem a bőröndömre, és mély levegőt vettem. Talán jobb lenne köszönés nélkül elmenni? Az sem rossz.
- Vicky! - kiabált fel Zayn ismét.
- Mindjárt! - kiabált vissza.
- Az mikor van? - mosolygott Liam.
- Pár perc. - felelte.
- Na szia, Vic. - sóhajtott Zayn, majd az ajtó felé indultunk.
- Meg se vártok? - állt meg Vicky a lépcső tetején, mellette néhány nagy bőrönddel.
- Piknik? - mosolyogtam rá.
- Vicces, Louis. - hozta le a bőröndjeit, majd elvettem tőle.
- Meggondoltad magad? - néztem rá, majd karba tette kezeit.
- Titeket valakinek nevelni is kell. - kacsintott.
Megőrülök... Az a mosoly, azok a szemek... És velünk jön. Eljön velünk, Londonba... Ott fog tőlünk lakni, néhány utcára... Azt hittem, ha ez a pillanat eljönne, nem örülnék annyira. Tévedtem... Boldog voltam a tudattól.