3. rész

- Vicky szemszöge -
Az egész út Londonba nagyon viccesnek látszott. Két kocsival mentünk. Az egyikben Niall, Én, és Louis ültünk. A másikban pedig Liam, Zayn, és Harry. Nálunk Louis vezetett, mellette az anyós ülésen Niall ült, én pedig közvetlen Louis mögött. Niall és én egész úton bohóckodtunk, hülyültünk, sokat nevettünk. Még énekeltünk is. A tükörből láttam, hogy Louis néha el-el mosolyodott, de nem igazán sokat. Inkább csak komoran vezetett. Most velem van baja, vagy a vezetési stílusa ilyen komoly? Vagyis... Unalmas.
Azt hiszem rám haragszik, otthon sem látszott már túl bíztatónak a dolog. Bár tudnám, mi a baja... De úgyis kiszedem belőle.
- Niall. - néztem a szöszire mosolyogva, aki hátranézett. - Ha ül előtted egy morcos, kis önfejű sztárocska... Hogy töröd meg?
Niall ekkor visszanézett Louisra, és elmosolyodott.
- Szerintem kezd valami egyszerűvel, tudod... Ami mindenkit elcsábít...
- Niall. Nincs nálam süti. - nevettem el magam.
- A francba. - haragosan maga elé nézett, amin végre Louis is elnevette magát.
- Na és akkor. - hátulról átkaroltam az említett személy nyakát, és közel hajoltam a füléhez. - Szerinted hogy tudnám kiszedni belőle a baját?
- Kérdezd meg tőle. - felelte Louis.
- És ha nem mondja el?
- Nem az én gondom.
Megpaskoltam az arcát, majd megpusziltam.
- Legyél már olyan édes, és mond el mi a bajod...
Louis ekkor nagyot sóhajtott.
- Jó, de... - kezdte, mire szavába vágtam volna, de nem hagyta. - Otthon mondom el.
- Imádlak. - feleltem, majd boldogan hátra huppantam a helyemre.
Tűkön ülve vártam, hogy megérkezzünk... Mikorra végre odaértünk, és kipakoltam, éreztem, hogy Louis kerül. Miután megvacsoráztam, elmentem a srácok házához. Apámmal akartam tölteni az estét, de otthon sem volt... Csak a bejáró nő... Tehát Louist kerestem, de sehol sem találtam... Végül Harryre bukkantam.
- Harry. - szólítottam meg a fürtös fiút. - Nem tudod, merre van Louis?
- De. A London Eye... - kezdte, mire belevágtam a mondatába.
- Köszönöm, Harry. - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára, és elszaladtam.

- Louis szemszöge - 
Általában minden estémet a London Eye alatt töltöttem. Ilyenkor már kevesen voltak, és szépen volt kivilágítva minden. Szerettem itt lenni. Ülni, zenélgetni, kávézgatni, nézni az embereket ahogy sétálnak, vagy kutyát sétáltatnak... Épp a gitáromért nyúltam, mikor valaki átkarolt hátulról. Azonnal magam mögé kaptam a fejem, de kellemesen csalódtam. Vicky volt az. Örültem, hogy itt van, de tudtam, miről akar beszélni. Ezt a beszélgetést pedig nem akartam...
- Leülhetek? - kérdezte.
- Persze. - mosolyodtam rá, majd leült mellém a padra. - Tudom mit akarsz. De ne érdekeljen ennyire...
- Miért? Mi a bajod velem? Mivel bántottalak így meg? - értetlenkedett.
- Csak... - néztem rám pár percig, míg erőt gyűjtök, majd szemeimet az égre emeltem, hogy ne lássa annyira zavarom. - Amikor megláttalak, teljesen megtetszettél. Vagyis azt hittem, ez valami bolond kislány, de tévedtem. Aranyos vagy, vicces és kedves. El tudsz lenni az emberekkel. Igen bolond vagy, de jó irányba. És azt hiszem megtetszettél teljesen... Majd láttam, mennyire el vagy Harryvel. Az az esti... Aztán másnap a műsor... Gondoltam, te őt kedveled. Azt hiszem... - majd levettem szemeimet az égről, és ismét rá néztem. - Féltékeny lettem.
Elmosolyodott, majd megfogta a kezemet.
- Azt hiszem az elején nekem már megtetszettél. De olyan furcsa voltál, mintha nem kedvelnél. Pedig nagyon jól éreztem veled magamat... Aztán Harryt is jobban megismertem, és őt is megkedveltem. De azt hiszem kettőtök között valami más van... Másfajta kedvelést érzek kettőtök iránt...
- Ki is fejted? - mosolyodtam rá.
- Egy napot hajkurásztalak, hogy ezt kiszedjem belőled. Azt hiszed, nekem nem jár egy kis gonoszkodás? Louis.. Louis... Louis. Majd holnap megtudod. - kacsintott, majd megölelt, megpuszilt, és elviharzott.
Ez a lány tényleg bolond... De egyszerűen imádom. Vagy nem tudja mit akar... Vagy tényleg csak szeret játszani. Szereti húzni az agyam... Ha ő továbbra is a közelembe lesz... Azt hiszem jó játékokat fogunk mi űzni egymással...
- Vicky szemszöge - 
Louissal való beszélgetésem után azonnal hazafutottam. Az úton végig gondolkoztam... Igenis, tudom mit akarok. Pontosan tudom. De jó szivatni, hiszen ő is ezt tette velem. És rólam el lehet mondani, hogy szeretek játszani... Nehéz eset vagyok, aki engem felvállal, az nem jár a legjobban... Vannak zűrös ügyeim, nagy makacsságaim, hülyeségeim. De aki így elfogad... Számomra az a tökéletes srác. De vajon Harry, vagy Louis az? Épp sétáltam fel a lépcsőn, a szobám felé, mikor egy fiatalos fiú hang szólított meg.
- Hé, te! - kiabált oda.
Hátra néztem. Egy sötét hajú, sötét szemű srác állt a lépcső alján.
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Te ki vagy? - nézett rám nagy szemekkel.
- Te hány éves vagy? - érdeklődtem.
- Én kérdeztem előbb. - mosolygott rám, mire lesétáltam, és karba tett kézzel megálltam előtte.
- Én vagyok a lány.
- Mike vagyok, és 15. Te jössz. - nyújtott kezet, amit meg is fogtam.
- Vicky vagyok.
- És mit keresel itt? - kérdezte, mire egyszer csak apám sétált be az ajtón, az új feleségével.
- Hát megismerkedtetek. - sétált hozzám, majd megpuszilta a homlokom. - Jól utaztál, kislányom?
- Igen apa, köszönöm. - mosolyodtam rá.
- Apa?! - kiáltott fel a fiú.
- Mike, ő itt a nővéred, Vicky. Vicky, ő az öcséd Mike. - mutatott be egymásnak az apám.
Öcsém, nekem?! Ez mi?!
- Apa, miről beszélsz?! - háborodtam fel. Nem rossz indulatból. Csak a meglepettség tombolt bennem... Szinte felrobbant.
- Kicsim. Mike az én fiam, de nem édesanyádtól, hanem... Ashleytől. - mutatott a mellette álló nőre.
- Apa. Ez a srác 14 éves...
- 15. - javított ki Mike.
- 15, bocsi. - néztem rá, majd ismét az apámra. - Én 17 vagyok... Te és anya pedig 3 éve váltatok el... Tehát...
- Igen... - komorodott el apám. - Ashley és én, nem 3 éve ismerjük egymást. Hanem 15. Az anyáddal való válásom ezért történt. Anyád kicsapongó volt, nekem nem kellett olyan élet, ismersz. Megismertem Ashleyt, és történt pár éjszaka, amikor megfogant Mike... utána miattad, csak miattad évekig nem is beszéltünk. Nem is tudtam a fiamról! De 5 éve újra találkoztunk.... És ismét összejöttünk, amit anyád meg is tudott, és...
- Fejezd be! - kiáltottam rá. - Tudom, milyen az anyám. Nagyon jól tudom, ismerem. 17 éve vele élek. És lehet ilyen, de én szeretem, és egy nő sem érdemli meg, hogy megcsalják. Folyamatosan!
Szemeimben könnyek gyűltek. Az apám megcsalta az anyámat, és lett egy öcsém... Utána ismét csalta, és ezért váltak el... Ráadásul épp ezzel a nővel van... És én ebben a házban lakom épp?!
- Sajnálom, tudnod kellett az egészet. Azt hittem jobban fogadod. - simogatta meg a karom, amit elhúztam.
- Tudod mit? - rá, majd Ashleyre néztem. - Menjetek a francba!
Elfutottam... Zokogtam... Ma már nem az első futásom, de eddig ez esett a legjobban... Kisírhattam közben magam, de a végén nem bírtam, és a járda közepén összeestem... Csak ültem ott és zokogtam... Mindent kikapcsoltam magamból, kiadtam a dühömet... Fejemet egy mellettem lévő oszlopnak támasztottam, ami egy kis fényt adott felülről, hiszen sötét volt. Előkaptam a telefonomat, és Zayn-t tárcsáztam, aki foglalt volt. Aztán Louist, aki pedig ki volt kapcsolva. Majd Harryt... Kicsöngött, majd ő fel is vette a telefont.
- Héj, Vic. - hallottam, ahogy boldogan szól bele a telefonba.
- Harry. - szólítottam meg, de gondolom hallotta hogy sírtam, mert rögtön elkomorodott.
- Gond van? Mi történt? - kérdezte azonnal.
- Ide tudnál jönni...? - kérdeztem, majd ekkor már elcsuklott a hangom...
Lediktáltam neki, melyik utcánál is vagyok, ő pedig letette a telefont, és azonnal ide jött... Az én hősöm, gond van, és már itt van, mellettem... Tudom, sok embert nem viselne meg egy ilyen dolog, főleg nem ennyire. De engem nagyon, teljesen összetörtem... Keménynek mutatom magam, de belül nekem is van szívem. Ami ilyenkor keservesen fáj...

- Harry szemszöge - 
Éppen egy filmet néztem a szobámba, ami elképesztően unalmas volt... Zayn már délután óta a telefonon lóg, Liam elment valamerre, Niallt ki sem lehet rángatni a fürdőből, Louis pedig még mindig nem jött haza. Tehát teljes volt az unalom... Majd megcsörrent a mobilom, és a kijelzőn "Vicky" villant be. Azonnal elmosolyodtam, örültem, hogy ő hív. Nem csak most, bármikor.
Miután felvettem a telefont, és meghallottam a hangját, azonnal tudtam, hogy baj van. Megkérdeztem mi történt, de annyit kért, menjek oda. Nem tétováztam, amint elmondta a címet, rögtön odavezettem. A sötétben ült ott, csak egy lámpa világított rá. Fejét egy oszlopnak támasztotta, így bámulta a földet. Azonnal odaszaladtam hozzá, és leültem elé.
- Vic, mi történt? - állánál fogva emeltem meg arcát, amit könnyek áztattak.
- Csak nem akarok hazamenni... Harry ez borzasztó, miért tette ezt?! Én úgy szerettem... - sírta el magát ismét. Nem értettem mi történhetett, de azonnal magamhoz öleltem. Egy darabig, míg ki nem sírta magát, csak ölelgettem ott a járdán, majd felsegítettem, és beültettem a kocsiba. Miután azt mondta, nem akar hazamenni, arra következtettem, otthoni problémák lehetnek, így inkább hozzánk vittem. Bekísértem a házba, ahol lent Zayn állt a bárpultnál telefonálva, majd mikor meglátta Vickyt, azonnal kinyomta, és odaszaladt hozzá.
- Mi történt?!
- Majd elmondja, hagyjuk, hadd nyugodjon le... - feleltem neki. - De itt maradhat, ugye?
- Még jó! Ott a vendégszobánk, pont a te szobád mellett, vigyük oda. - mutatott a lépcső felé, majd átkarolta a lányt.
Mikor felértünk a lépcsőn, és bevittük a szobába, a lány leült az ágyra.
- Sajnálom, hogy elrontottam az estéteket... Főleg a hisztimmel... És köszönöm, hogy itt lehetek... - mosolyodott rám.
Láttam, hogy kényszeredett mosoly, de legalább már ennyit megpróbált. Leültünk mellé, és mindketten megfogtuk a kezét.
- Itt vagyunk neked. - felelte Zayn.
- Tudod, hogy itt bármeddig maradhatsz. Velünk. Segítünk. - mosolyodtam rá, majd arcon pusziltam.
Később szereztünk neki egy ruhát, amit még Zayn barátnője, Perrie hagyott itt. Biztos nem haragudna meg érte, sőt... Szinte észre sem venné. Vicky gyorsan lezuhanyozott, majd átöltözött. Pár percig még beszéltünk, de csak néhány sort.
- Annyira köszönöm, Harry... Ha te ma nem lettél volna, még ott ülnék...
- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - megsimogattam az arcát, majd magamhoz öleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de ekkor kopogtak az ajtón, és Louis lépett be...


Sziasztok!
Nos... Kezdeném azzal: 4 Nagyon jó, 4 komment, 6 feliratkozó? Egy álom! Borzasztóan örülök, nagyon aranyosak vagytok! *.* És amiket írtatok... Nagyon jól esnek! Az ember kedvet kap ahhoz, hogy írjon, írjon, írjon és írjon! Úgy örülök! Igyekszem majd egyre hamarabb hozni a részeket, és egyre többet, akár jobbat! Ahogy kommenteltetek, és szavaztatok... Megmutattátok, hogy tetszik nektek, és érdekl. Hogy várjátok. És ez írtó jól esett! Önbizalmat adott, és hatalmas kedvet! Ez ad nekem erőt! <3 Továbbra is várom a jó, és akár rossz, visszajelzést. KÖSZÖNÖM NEKTEK!! *.* <3 

Erről a részről pedig... Hmm. Kicsit hosszabb rész lett, de remélem tetszeni fog nektek. Próbáltam megmutatni az elején, milyen is ez a lány, és a végén azt is, hogy azért neki is van szíve, és ugyanolyan sebezhető, mint bárki! Azt hiszem a két fiú között a kis "harc", ami nem zajlik, de a lány érzi, fokozódik. Nem? De jobb kérdés... Harry kedvessége, törődése, vagy Louis őrültsége, és bolondságai a nyerőbbek számára? És mi lesz ezzel a családi drámával? A kérdésekre majd megérkeznek a válaszok, és remélem tetszeni fog nektek a folytatás! *.* <3
Kérlek akkor komizzatok, szavazzatok... Tényleg fantasztikusak vagytok! 
Puszi! <3 <3

Utóirat: NAGYON BOLDOG 3. SZÜLETÉSNAPOT ONE DIRECTION! <3
#BSE - Fantasztikus!