4. rész

- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - megsimogattam az arcát, majd magamhoz öleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de ekkor kopogtak az ajtón, és Louis lépett be... 

- Vicky szemszöge - 

Harry borzasztó kedves volt ma velem. Sokat törődött velem. Itt volt a nehéz időkben, ő segített míg mást el sem tudtam érni. Ő azonnal ott volt... Egy szavamba került.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd átöltöztem. A fiúktól kaptam pár ruhát, ami Zayn barátnőjének cucca volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, de elfogadtam. Leültünk az ágyamra Harryvel, majd beszélgetni kezdtünk, de nem túl sokat.

- Annyira köszönöm, Harry... Ha te ma nem lettél volna, még ott ülnék... - kezdtem bele mondandómba.

- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - simogatta meg arcomat, majd magához ölelt, én pedig szorosan hozzábújtam. Jól esett az ölelése... öleltem volna tovább, de kopogtak az ajtón, majd Louis lépett be.

Harryvel hirtelen elengedtük egymást, és hol egymást, hol Louist néztük, aki csak állt zavarodottan az ajóban.

- Bocsi, zavarok? - nyögte ki végül. - Hülye kérdés, el is megyek. - mutatott az ajtó felé, majd felpattantam, és megfogva a kezét visszahúztam.

- Maradj csak. Beszélgettünk. - mosolyodtam rá. 

- De azt hiszem befejeztük. - állt fel Harry az ágyról, és megállt mellettünk. - Azt hiszem megyek, beszéljetek csak. Te pedig pihend ki magad.

- Nem kell elmenned, megyek én. - mosolygott rá Louis. 

nem mutatta ki teljesen, de láttam rajta, hogy ideges.

- Lou, tényleg nem kell. Már megbeszéltük. - bólintott Harry.

- Ölelkezve? - hzta fel szemöldökét.

- Féltékeny vagy? - tettem karba kezeimet, majd elmosolyodtam.

- Hülye vagy? Én? - nevette el magát Louis zavarában. 

- Látom rajtad. - mosolyogtam.

- Na de tényleg megyek. - simogatta meg Harry a vállamat, majd az ajtó felé indult.

- Harry. Maradj tényleg. Nem akartam megzavarni a meghitt estéteket. Csak hallottam vendég van, gondoltam benézek. - nézett ránk, majd Harry vissza sétált mellém.

- Nem volt túl meghitt az este. - komorodtam el. Eszembe jutott apám... 

- Miért, meghittebbre vágytál? Ó, takaró alá is bújhattatok volna, igazad van. - gúnyolódott Louis, de rossz kedvembe talált.

Nem esett jól amit mondott, és elkapott az ideg... Lekevertem neki egy hatalmas pofont. Szinte belezsibbadt a karom is.

- Mi a...? - kezdte, de szavába vágtam.

- Nem érdekel a hisztid, ki! Most! - lökdöstem ki az ajtón, majd kulcsra zártam, és Harryre néztem, aki mosolygott. 

- Imádom Lout. De megérdemelte... - bólogatott. 

- Örüljön, hogy a nyakát nem tekertem ki. - ráztam meg a fejem. - Viszont mielőtt ez a vad marha visszajönne, inkább nem nyitnám ki az ajtót... Szóval vagy kiugrassz a teraszon, vagy maradsz.

- Maradok, de zárd be a terasz ajtót is. Felmászik. - mosolygott, mire vágtam egy grimaszt. - Vicky. Képes rá...

Elmosolyodtam, majd bezártam a terasz ajtót. 

Harry lefürdött, majd lefeküdt mellém az ágyra. Hol egymást, hol a plafont néztük, és végig beszélgettük szinte az egész éjszakát.

- Még mindig nem értem. - ráztam meg a fejem. - Ma olyan gyorsan oda jöttél, csak egy szavamba került... Miért?

- Unatkoztam? - mosolygott, de láttam, hogy kicsit zavarba volt.

- Harry. - nevettem el magam kínomba. - Szörnyű estém van. Megtudtam, hogy az apám csalta anyámat, sok éven át, és van egy öcsém. Ráadásul Louisnak is lekevertem egy jókora pofont... Legalább te ne hazudj. 

- Vicky, ez nem olyan egyszerű. - nézett rám, mire én is őt néztem.

- Akkor magyarázd el egyszerűen.

- Kedvellek, de tudom, mennyire imád téged Louis. És igen, úgy kedvellek. És ez ciki, mert éppen egy szobában, egy ágyban vagyunk, valószínűleg így leszünk egész éjszaka, és ha kimegyünk, én kapok pofont, csak épp nem tőled, hanem Loutól. - hadarta el, és a végén elnevette magát.

- Hogy kedvelhettek mindketten? Akkora egy liba vagyok... - értetlenkedtem.

- Mert nem látod magadban a jót. - megsimogatta az arcomat, majd elfordult a másik oldalára.

Én is így tettem. Nem láttuk egymást, és ez jó, mert tudtam gondolkozni anélkül, hogy bámulna... Miért kedvel mindkettőjük? Harry olyan édes, gondoskodó fiú... És itt van mellettem. Lou is annyira jó fej, és vicces tud lenni... De ma azért csalódtam benne jókorát. 

Próbáltam elaludni, de nem ment. Nem bírtam semmit sem csinálni, sem aludni, sem gondolkozni... Már semmi nem ment. Sírni nem akartam, de már nem is ment. Dühöt éreztem benne. Magam, a szüleim, Louis, és mindenki iránt. Per pillanat csak Harryvel éreztem úgy magam, hogy jól vagyok... Hogy minden jó, hogy megmosolyogtat. Kedveltem őt. De Louist is... Ez az élet. Ez az életem. Egy buta liba lehetek, nem igaz? De ilyen vagyok, saját döntésekkel, saját hibákkal. Ezekkel kell megküzdenem, de úgy látom, egyedül... Nem akartam a reggelt. Hogy lemenjek, és elmondjam a srácoknak mi történt. Hogy Zayn megint vigasztalni próbáljon. Nem tudtam Louis elé állni, aki biztos azt hiszi, épp Harryvel vagyok a "takaró alatt", és azt gondolja egy szemét vagyok, mert lekevertem neki egyet. Nem akartam bántani Lout... Fájt a szívem a pofonért, nagyon fájt... De abban a percben nem tudtam visszafogni magam... Nem szerettem volna, ha már meg is utálnak. Szerettem őket. És Harry is reggel mit gondolhat? Lehet meggondolja magát, és már nem is kedvel annyira, mert rájön, milyen is vagyok? Gyötörtek a kérdések, a félelmek. Keménynek gondoltam magam. De belül nem vagyok az... Mit tegyek, hogy elkerüljem őket? Hogy ne utáljanak? Azt hiszem csak egy, egyetlen egy megoldás lehet erre... 

- Louis szemszöge - 

Az esti pofon után, amit Vickytől kaptam, egy ideig alig tértem magamhoz. A szobámba indultam, majd leültem az ágyam végébe, és gondolkoztam.

Miért mondtam neki ilyeneket? Igen, a féltékenység beszélt belőlem... De egyszer már bevallottam, most miért nem tudtam? Elrontottam mindent, tudom. Megbántottam, és nem akartam. Mindkettőnk agya elszállt. Most nekem kellene ott lennem vele, nem Harrynek... Tudom, hogy nincs köztük semmi. Vagyis remélem... De benne van a tudat, mi van, ha mégis? Nem jó érzés így elaludni, így átgondoltam mindent, és inkább vissza indultam hozzá, hátha elfogadja a bocsánat kérésemet. Kopogtam, de semmi. Be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt. Louis Tomlinson, ne gondolj rosszra! Bár attól függ mi a rossz. Jobb, ha úgymond elbújt Előlem? Nem. Szörnyű, tényleg elrontottam. Balfék vagyok. Visszamentem a szobámba, majd lezuhanyoztam, és lefeküdtem. 

Fogalmam sem volt, mitől volt ennyire ideges eleve. De nem tudtam megérteni sem, hiszen nem is beszéltünk ma olyan sokat... 

Gondolkoztam, gondolkoztam... Majd egy idő múlva álomba merültem.

Mikor reggel felkeltem, Zayn már lent volt a konyhába, és kávét csinált. Leültem mellé egy székre, majd később Niall, és Liam is csatlakozott. Csak Harry nem jött még egy ideig. Mind a konyha pulthoz ültünk. Szinte "köré gyülekeztünk", és ott beszélgettünk. Úgy éreztem, el kell mondanom nekik az estit, így így is tettem. 

- Balfék. - rázta meg a fejét Liam.

- Az unokahúgom, te állat. - értetlenkedett Zayn.

- Tudom, sajnálom! Bocsánatot akarok kérni...

- Hát haver, itt az ideje. Még sehol a reggelim... - mosolygott Niall.

Ekkor megjelent Harry, és egy ideig minket nézett szúrós tekintettel, majd leült mellénk.

- Nem láttátok Vickyt? - szólalt meg.

- Úgy tudtuk veled van. - húzta fel szemöldökét Zayn. - Miért, nem?

- Nem! Vagyis úgy volt. Este beszélgettünk egy ideig, de én bealudtam mert fáradt voltam. Akkor még ott volt mellettem. Aztán reggel felkeltem. Az ajtó nyitva volt. Megnéztem a fürdőt, de semmi. Gondoltam hátha itt reggelizik veletek, de ezek szerint nem. Biztos elment reggeliért... 

- Nem hiszem... Hajnal óta fent vagyok, mert Perrie felkeltett, valami új hisztije miatt. Azóta itt vagyok, de senki nem ment se ki, se be... És már réges-rég visszajött volna... - rázta fejét Zayn, majd a mobiljáért nyúlt. 

Vicky nevet tárcsázta, majd kihangosította:
"Ez itt Vicky hangpostája. Ha szeretnél valamit ettől a hülye libától, akkor kérlek, hagyj üzit. Puusz." - beszélt rögzítő.

- Ó-ó, depi... - húzta el a száját Zayn.

- Depi? - kérdeztük mind egyszerre.

- Vicky erős lány... - kezdett magyarázni. - De ha valami történik vele, vagy megbántják, vagy hasonló, depressziós lesz. Teljesen kiborul. Olyankor menthetetlen... Olyankor nem szabad egyedül hagyni, mert meghülyül. Azt hittem este jobban van, mikor eljöttem. De ezek szerint nem...

Erről én tehetek? Ugye nem?! Nem lehet baja, nem lehet depressziós... Vagy mégis? A srácok elmesélték mi volt tegnap az apjával, és csak még rosszabbul éreztem magam. Őrölt a bűntudat. Miután az apja sem hallott róla este óta, úgy gondoltuk, megkeressük. Csapatokba bomlottunk. Niall, Zayn, és Liam együtt. Én pedig mentem Harryvel. Jobb nem is lehetett... Alig szóltunk pár szót egymáshoz, de a beszélgetést mindig ő kezdte.

- Ugye nem gondolod, hogy bármi van köztünk? - kérdezte.

- Harry, nem gondolok semmit. És amúgy is, semmi közöm hozzá. Mit érdekelne engem ez? 

- Kedveled. 

- Te is kedveled. - feleltem, majd megálltam, és kiszálltam a kocsiból. 

Harry követett. Átfutottunk a parkon, mindenhol, mint az őrültek. De sehol sem találtuk Vickyt. Egész délután őt hajkurásztuk, de sehol... Bűntudatom mellé már csatlakozott a félelem is. 

A London Eye alatt leültünk egy padra. Nem oda, ahol én szoktam lenni, azzal szembe inkább. Közelebb volt.

- Harry, sajnálom az estit, hogy úgy letámadtalak titeket. - néztem rá. - Bírlak haver. De ez a lány... Áh.

- Tudom. - mosolygott rám. - Ugyanígy érzek. 

- Most mi lesz? Ha nem lesz meg? 

- Nem tudom... - rázta meg a fejét.

Felnéztem, egyenesen szembe, a padra, amin tegnap este ültem. És ekkor megláttam... Vicky ott ült a padon. Kezeivel homlokát támasztotta, és a földet bámulta.

- Harry. - ráztam meg vállát, majd a lány felé mutattam.

Odaszaladtunk hozzá, mire pont felnézett, és felállt.

- Úgy sajnálom... - rázta meg a fejét. 

- Örülök, hogy megvagy. - ölelte meg Harry. 

Zavart-e? Igen. De nem követem el újra azt a baklövést. 

- Most viszont meg kell beszélnetek néhány dolgot... - engedte el, majd rám nézett. - Felhívom Zaynt, hogy meg van. Megkeresem őket.

El is ment. Harrytől rendes húzás volt, de sajnáltam is. Tudtam, hogy szívesen lenne a helyembe. De szükségem volt erre a beszélgetésre most.

Leültünk a padra, majd egymást néztük. 

- Sajnálom azokat, amiket este mondtam... - kezdtem bele. - A féltékenység beszélt belőlem. Megint... Ilyenkor elviselhetetlen vagyok. És nem tudtam, mi történt akkor este... De rosszul éreztem magam. Nem tudtam, hogy úgy érzel-e, ahogy én. Hazaértem, és megtudtam, hogy ott vagy. Felsiettem, hogy köszönjek, erre Harrynek voltál a karjaiba. Akkor arra gondoltam, döntöttél. És ideges lettem. 

- Nem döntöttem semmit. Nekem egy döntéshez több kell. Azt hiszem... És sajnálom a pofont. - túrt bele hajába. - Nem akartam, de én is idegbeteg lettem. 

- Hasonlítunk. - nevettem el magam, mire ő is. - Apádhoz ma sem mész haza, igaz?

- Nem hinném. Semmi kedvem ott lenni, undorodom attól a háztól...

- Akkor jössz hozzánk? - kacsintottam, mire a kezét nyújtotta felém, és mosolygott.

- Ha meghív, Mr. Tomlinson. - megfogtam a kezét, majd felálltunk, és elindultunk haza felé, kézen fogva. 

Út közben megállítottam egy pillanatra, és magammal szembe fordítottam.

- Örülök, hogy nem történt bajod. Hogy meg vagy. Hogy jól vagy. És annak, hogy itt vagy... Hogy itt vagyunk. - néztem mélyen szemeibe, majd megláttam a mosolyát, és szinte bele olvadtam. Helyben megcsókoltam volna, de nem lehetett. Még nem... Így inkább szorosan magamhoz öleltem, majd ismét kézen fogva, szépen haza sétáltunk...

Sziasztok!

Remélem tetszett a rész.:$ Kicsit talán összecsapott lett... De próbáltam úgy, hogy valamennyire érthető legyen minden. :S A szerelmi háromszög még "nem alakult ki", de igyekszek majd titeket rávezetni. :$ Megmutattam kicsit Vicky depis énjét, és Louis szívét is. Harrynek most "szemszög" nem jutott, de ez pótolva lesz majd még. ;) :D És jönnek a többiek... A következők remélem érdekes részek lesznek, de azért azt is remélem, hogy tetszett nektek ez a rész! :S :))
Komika, szavazatokat várok. Imádlak titeket! <3 

Puszi <3