3. rész

- Vicky szemszöge -
Az egész út Londonba nagyon viccesnek látszott. Két kocsival mentünk. Az egyikben Niall, Én, és Louis ültünk. A másikban pedig Liam, Zayn, és Harry. Nálunk Louis vezetett, mellette az anyós ülésen Niall ült, én pedig közvetlen Louis mögött. Niall és én egész úton bohóckodtunk, hülyültünk, sokat nevettünk. Még énekeltünk is. A tükörből láttam, hogy Louis néha el-el mosolyodott, de nem igazán sokat. Inkább csak komoran vezetett. Most velem van baja, vagy a vezetési stílusa ilyen komoly? Vagyis... Unalmas.
Azt hiszem rám haragszik, otthon sem látszott már túl bíztatónak a dolog. Bár tudnám, mi a baja... De úgyis kiszedem belőle.
- Niall. - néztem a szöszire mosolyogva, aki hátranézett. - Ha ül előtted egy morcos, kis önfejű sztárocska... Hogy töröd meg?
Niall ekkor visszanézett Louisra, és elmosolyodott.
- Szerintem kezd valami egyszerűvel, tudod... Ami mindenkit elcsábít...
- Niall. Nincs nálam süti. - nevettem el magam.
- A francba. - haragosan maga elé nézett, amin végre Louis is elnevette magát.
- Na és akkor. - hátulról átkaroltam az említett személy nyakát, és közel hajoltam a füléhez. - Szerinted hogy tudnám kiszedni belőle a baját?
- Kérdezd meg tőle. - felelte Louis.
- És ha nem mondja el?
- Nem az én gondom.
Megpaskoltam az arcát, majd megpusziltam.
- Legyél már olyan édes, és mond el mi a bajod...
Louis ekkor nagyot sóhajtott.
- Jó, de... - kezdte, mire szavába vágtam volna, de nem hagyta. - Otthon mondom el.
- Imádlak. - feleltem, majd boldogan hátra huppantam a helyemre.
Tűkön ülve vártam, hogy megérkezzünk... Mikorra végre odaértünk, és kipakoltam, éreztem, hogy Louis kerül. Miután megvacsoráztam, elmentem a srácok házához. Apámmal akartam tölteni az estét, de otthon sem volt... Csak a bejáró nő... Tehát Louist kerestem, de sehol sem találtam... Végül Harryre bukkantam.
- Harry. - szólítottam meg a fürtös fiút. - Nem tudod, merre van Louis?
- De. A London Eye... - kezdte, mire belevágtam a mondatába.
- Köszönöm, Harry. - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára, és elszaladtam.

- Louis szemszöge - 
Általában minden estémet a London Eye alatt töltöttem. Ilyenkor már kevesen voltak, és szépen volt kivilágítva minden. Szerettem itt lenni. Ülni, zenélgetni, kávézgatni, nézni az embereket ahogy sétálnak, vagy kutyát sétáltatnak... Épp a gitáromért nyúltam, mikor valaki átkarolt hátulról. Azonnal magam mögé kaptam a fejem, de kellemesen csalódtam. Vicky volt az. Örültem, hogy itt van, de tudtam, miről akar beszélni. Ezt a beszélgetést pedig nem akartam...
- Leülhetek? - kérdezte.
- Persze. - mosolyodtam rá, majd leült mellém a padra. - Tudom mit akarsz. De ne érdekeljen ennyire...
- Miért? Mi a bajod velem? Mivel bántottalak így meg? - értetlenkedett.
- Csak... - néztem rám pár percig, míg erőt gyűjtök, majd szemeimet az égre emeltem, hogy ne lássa annyira zavarom. - Amikor megláttalak, teljesen megtetszettél. Vagyis azt hittem, ez valami bolond kislány, de tévedtem. Aranyos vagy, vicces és kedves. El tudsz lenni az emberekkel. Igen bolond vagy, de jó irányba. És azt hiszem megtetszettél teljesen... Majd láttam, mennyire el vagy Harryvel. Az az esti... Aztán másnap a műsor... Gondoltam, te őt kedveled. Azt hiszem... - majd levettem szemeimet az égről, és ismét rá néztem. - Féltékeny lettem.
Elmosolyodott, majd megfogta a kezemet.
- Azt hiszem az elején nekem már megtetszettél. De olyan furcsa voltál, mintha nem kedvelnél. Pedig nagyon jól éreztem veled magamat... Aztán Harryt is jobban megismertem, és őt is megkedveltem. De azt hiszem kettőtök között valami más van... Másfajta kedvelést érzek kettőtök iránt...
- Ki is fejted? - mosolyodtam rá.
- Egy napot hajkurásztalak, hogy ezt kiszedjem belőled. Azt hiszed, nekem nem jár egy kis gonoszkodás? Louis.. Louis... Louis. Majd holnap megtudod. - kacsintott, majd megölelt, megpuszilt, és elviharzott.
Ez a lány tényleg bolond... De egyszerűen imádom. Vagy nem tudja mit akar... Vagy tényleg csak szeret játszani. Szereti húzni az agyam... Ha ő továbbra is a közelembe lesz... Azt hiszem jó játékokat fogunk mi űzni egymással...
- Vicky szemszöge - 
Louissal való beszélgetésem után azonnal hazafutottam. Az úton végig gondolkoztam... Igenis, tudom mit akarok. Pontosan tudom. De jó szivatni, hiszen ő is ezt tette velem. És rólam el lehet mondani, hogy szeretek játszani... Nehéz eset vagyok, aki engem felvállal, az nem jár a legjobban... Vannak zűrös ügyeim, nagy makacsságaim, hülyeségeim. De aki így elfogad... Számomra az a tökéletes srác. De vajon Harry, vagy Louis az? Épp sétáltam fel a lépcsőn, a szobám felé, mikor egy fiatalos fiú hang szólított meg.
- Hé, te! - kiabált oda.
Hátra néztem. Egy sötét hajú, sötét szemű srác állt a lépcső alján.
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Te ki vagy? - nézett rám nagy szemekkel.
- Te hány éves vagy? - érdeklődtem.
- Én kérdeztem előbb. - mosolygott rám, mire lesétáltam, és karba tett kézzel megálltam előtte.
- Én vagyok a lány.
- Mike vagyok, és 15. Te jössz. - nyújtott kezet, amit meg is fogtam.
- Vicky vagyok.
- És mit keresel itt? - kérdezte, mire egyszer csak apám sétált be az ajtón, az új feleségével.
- Hát megismerkedtetek. - sétált hozzám, majd megpuszilta a homlokom. - Jól utaztál, kislányom?
- Igen apa, köszönöm. - mosolyodtam rá.
- Apa?! - kiáltott fel a fiú.
- Mike, ő itt a nővéred, Vicky. Vicky, ő az öcséd Mike. - mutatott be egymásnak az apám.
Öcsém, nekem?! Ez mi?!
- Apa, miről beszélsz?! - háborodtam fel. Nem rossz indulatból. Csak a meglepettség tombolt bennem... Szinte felrobbant.
- Kicsim. Mike az én fiam, de nem édesanyádtól, hanem... Ashleytől. - mutatott a mellette álló nőre.
- Apa. Ez a srác 14 éves...
- 15. - javított ki Mike.
- 15, bocsi. - néztem rá, majd ismét az apámra. - Én 17 vagyok... Te és anya pedig 3 éve váltatok el... Tehát...
- Igen... - komorodott el apám. - Ashley és én, nem 3 éve ismerjük egymást. Hanem 15. Az anyáddal való válásom ezért történt. Anyád kicsapongó volt, nekem nem kellett olyan élet, ismersz. Megismertem Ashleyt, és történt pár éjszaka, amikor megfogant Mike... utána miattad, csak miattad évekig nem is beszéltünk. Nem is tudtam a fiamról! De 5 éve újra találkoztunk.... És ismét összejöttünk, amit anyád meg is tudott, és...
- Fejezd be! - kiáltottam rá. - Tudom, milyen az anyám. Nagyon jól tudom, ismerem. 17 éve vele élek. És lehet ilyen, de én szeretem, és egy nő sem érdemli meg, hogy megcsalják. Folyamatosan!
Szemeimben könnyek gyűltek. Az apám megcsalta az anyámat, és lett egy öcsém... Utána ismét csalta, és ezért váltak el... Ráadásul épp ezzel a nővel van... És én ebben a házban lakom épp?!
- Sajnálom, tudnod kellett az egészet. Azt hittem jobban fogadod. - simogatta meg a karom, amit elhúztam.
- Tudod mit? - rá, majd Ashleyre néztem. - Menjetek a francba!
Elfutottam... Zokogtam... Ma már nem az első futásom, de eddig ez esett a legjobban... Kisírhattam közben magam, de a végén nem bírtam, és a járda közepén összeestem... Csak ültem ott és zokogtam... Mindent kikapcsoltam magamból, kiadtam a dühömet... Fejemet egy mellettem lévő oszlopnak támasztottam, ami egy kis fényt adott felülről, hiszen sötét volt. Előkaptam a telefonomat, és Zayn-t tárcsáztam, aki foglalt volt. Aztán Louist, aki pedig ki volt kapcsolva. Majd Harryt... Kicsöngött, majd ő fel is vette a telefont.
- Héj, Vic. - hallottam, ahogy boldogan szól bele a telefonba.
- Harry. - szólítottam meg, de gondolom hallotta hogy sírtam, mert rögtön elkomorodott.
- Gond van? Mi történt? - kérdezte azonnal.
- Ide tudnál jönni...? - kérdeztem, majd ekkor már elcsuklott a hangom...
Lediktáltam neki, melyik utcánál is vagyok, ő pedig letette a telefont, és azonnal ide jött... Az én hősöm, gond van, és már itt van, mellettem... Tudom, sok embert nem viselne meg egy ilyen dolog, főleg nem ennyire. De engem nagyon, teljesen összetörtem... Keménynek mutatom magam, de belül nekem is van szívem. Ami ilyenkor keservesen fáj...

- Harry szemszöge - 
Éppen egy filmet néztem a szobámba, ami elképesztően unalmas volt... Zayn már délután óta a telefonon lóg, Liam elment valamerre, Niallt ki sem lehet rángatni a fürdőből, Louis pedig még mindig nem jött haza. Tehát teljes volt az unalom... Majd megcsörrent a mobilom, és a kijelzőn "Vicky" villant be. Azonnal elmosolyodtam, örültem, hogy ő hív. Nem csak most, bármikor.
Miután felvettem a telefont, és meghallottam a hangját, azonnal tudtam, hogy baj van. Megkérdeztem mi történt, de annyit kért, menjek oda. Nem tétováztam, amint elmondta a címet, rögtön odavezettem. A sötétben ült ott, csak egy lámpa világított rá. Fejét egy oszlopnak támasztotta, így bámulta a földet. Azonnal odaszaladtam hozzá, és leültem elé.
- Vic, mi történt? - állánál fogva emeltem meg arcát, amit könnyek áztattak.
- Csak nem akarok hazamenni... Harry ez borzasztó, miért tette ezt?! Én úgy szerettem... - sírta el magát ismét. Nem értettem mi történhetett, de azonnal magamhoz öleltem. Egy darabig, míg ki nem sírta magát, csak ölelgettem ott a járdán, majd felsegítettem, és beültettem a kocsiba. Miután azt mondta, nem akar hazamenni, arra következtettem, otthoni problémák lehetnek, így inkább hozzánk vittem. Bekísértem a házba, ahol lent Zayn állt a bárpultnál telefonálva, majd mikor meglátta Vickyt, azonnal kinyomta, és odaszaladt hozzá.
- Mi történt?!
- Majd elmondja, hagyjuk, hadd nyugodjon le... - feleltem neki. - De itt maradhat, ugye?
- Még jó! Ott a vendégszobánk, pont a te szobád mellett, vigyük oda. - mutatott a lépcső felé, majd átkarolta a lányt.
Mikor felértünk a lépcsőn, és bevittük a szobába, a lány leült az ágyra.
- Sajnálom, hogy elrontottam az estéteket... Főleg a hisztimmel... És köszönöm, hogy itt lehetek... - mosolyodott rám.
Láttam, hogy kényszeredett mosoly, de legalább már ennyit megpróbált. Leültünk mellé, és mindketten megfogtuk a kezét.
- Itt vagyunk neked. - felelte Zayn.
- Tudod, hogy itt bármeddig maradhatsz. Velünk. Segítünk. - mosolyodtam rá, majd arcon pusziltam.
Később szereztünk neki egy ruhát, amit még Zayn barátnője, Perrie hagyott itt. Biztos nem haragudna meg érte, sőt... Szinte észre sem venné. Vicky gyorsan lezuhanyozott, majd átöltözött. Pár percig még beszéltünk, de csak néhány sort.
- Annyira köszönöm, Harry... Ha te ma nem lettél volna, még ott ülnék...
- Ne legyél hülye. Itt voltam, itt vagyok, és itt is leszek. Mindig. - megsimogattam az arcát, majd magamhoz öleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de ekkor kopogtak az ajtón, és Louis lépett be...


Sziasztok!
Nos... Kezdeném azzal: 4 Nagyon jó, 4 komment, 6 feliratkozó? Egy álom! Borzasztóan örülök, nagyon aranyosak vagytok! *.* És amiket írtatok... Nagyon jól esnek! Az ember kedvet kap ahhoz, hogy írjon, írjon, írjon és írjon! Úgy örülök! Igyekszem majd egyre hamarabb hozni a részeket, és egyre többet, akár jobbat! Ahogy kommenteltetek, és szavaztatok... Megmutattátok, hogy tetszik nektek, és érdekl. Hogy várjátok. És ez írtó jól esett! Önbizalmat adott, és hatalmas kedvet! Ez ad nekem erőt! <3 Továbbra is várom a jó, és akár rossz, visszajelzést. KÖSZÖNÖM NEKTEK!! *.* <3 

Erről a részről pedig... Hmm. Kicsit hosszabb rész lett, de remélem tetszeni fog nektek. Próbáltam megmutatni az elején, milyen is ez a lány, és a végén azt is, hogy azért neki is van szíve, és ugyanolyan sebezhető, mint bárki! Azt hiszem a két fiú között a kis "harc", ami nem zajlik, de a lány érzi, fokozódik. Nem? De jobb kérdés... Harry kedvessége, törődése, vagy Louis őrültsége, és bolondságai a nyerőbbek számára? És mi lesz ezzel a családi drámával? A kérdésekre majd megérkeznek a válaszok, és remélem tetszeni fog nektek a folytatás! *.* <3
Kérlek akkor komizzatok, szavazzatok... Tényleg fantasztikusak vagytok! 
Puszi! <3 <3

Utóirat: NAGYON BOLDOG 3. SZÜLETÉSNAPOT ONE DIRECTION! <3
#BSE - Fantasztikus!

2. rész

Hamar elkészültem, majd minden úgy volt, ahogy megbeszéltük. Louis elvitt a próbára az iskolába, de odafele úton nem kérdezett semmit, így mikor megálltunk én törtem meg a csendet.
- Nos, néma srác. Bejössz, vagy dolgod van?
- Úgy gondoltam megvárlak itt, de ha bemehetek... - vonta meg a vállát.
- Itt elég unalmas lenne, ajánlom, hogy gyere inkább be velem. Mármint csak akkor, ha érdekel, pár tizenéves gyerek előadása... - mosolyodtam rá.
- Tehát előadás... Mi vagy te? - mosolygott rám. - Valami színész?
- Aféle. De még csak az irányba haladok. De tudod mit mondanak... Ha már félig elérted a célod, ne add fel. A végén úgyis megkapod. - kacsintottam rá, mire felnevetett.
Kiszálltunk a kocsiból, és bevezettem az iskolába. A nagy teremben már ott volt pár osztálytársam, akik olvasgatták a szövegüket, és a rendező is. Én vagyok a suli DÖK elnöke, így minden ilyen eseményen részt kell vegyek, ráadásul nagy álmom, hogy egyszer elismert, kiváló színész leszek, itt pedig már tanulhatok elég sokat.
Egy olyan darabot játszottunk, amit az iskola egyik diákja írt, és elterjedt az egész iskolában. Mindenki olvasta, és imádta, így kitalálta a dráma klubb elnöke, hogy akkor mért is nem adjuk elő? Nem volt rossz az ötlet, és én kaptam az egyik főszerepet, ami csak még jobban tetszett.
Az eljátszáshoz tartozott tánc, és éneklés is. Ez amolyan musicel volt.
A próba olyan 2 órán át tarthatott, és ahogy láttam a végén, Louis élvezte. Sokszor kinevetett, de volt, hogy még meg is tapsolt. Jól érezte magát, és én is. Így már legalább nem feleslegesen telt el a napunk fele.
- Tetszett? - mosolyodtam rá, mikor a végén már ültünk be a kocsiba.
- Melyik részére gondolsz? Amikor a kis vörös srác elfelejtette a szöveget, és egy Harry Potter sort makogott, vagy arra, amikor úgy táncoltál, hogy majdnem ledőltél a színpadról? - nevetett hangosan.
- Ez nem volt szép! Én beleéléssel nyomom... - tettem karba kezeimet.
- De viccet félre téve. - nézett rám. - Tényleg nagyon jók voltatok, mintha profik lennétek. Mikor adjátok elő?
- Holnap délbe. - mosolyodtam rá.
- Mi meg este megyünk, tehát... Bőven van időnk megnézni. - kacsintott rám. - Nem megyünk el kávézni?
- De, miért ne?
Beültünk egy kávézóba, és miután megjött a kávénk, tudtam, mi lesz az első kérdése...
- Tehát, mikor is jön az a mese, rólad?
- Ennyire érdekel? - ittam bele a kávémba, majd hátra dőltem. - Bemutatkozom teljesen. Victoria, azaz Vicky Mitchell a nevem. 17 éves vagyok. Itt, Liverpoolban élek elég régóta az anyámmal. Az apám Londonban él, miután újra megnősült, oda költözött a feleségével. A szüleim 3 éve váltak el. Teljesen jól érzem itt magam. Én vagyok a suli DÖK elnöke. Nagy vágyam, hogy egyszer elismert, és fantasztikus színész nő legyek, amihez anyám szerint... Nagy tehetségem van. Mint gondolom tudod, Zayn az unoka testvérem, akit nagyon imádok, mintha inkább a testvérem lenne, így sose éreztem magam egykének. Pedig amúgy az vagyok... Szeretem az egyedi dolgokat, nem megyek mások után a divatba, inkább magamat adom. Olyan vagyok, amilyen én akarok lenni, és igen, elég nagy a szám. És most láthatod, be se tudom fogni, soha.
Elnevettük magunkat.
- Nagyon egy hülye lány vagy, látszik, hogy Zayn a rokonod. - mosolygott.
- De én azért jobban nézek ki, mint ő. - húztam ki magam.
- Ebben azt hiszem egyet értünk. - kacsintott.
- Neked viszont mesélni se kell... Zayn rengeteget mesélt, ráadásul az újságok is mindenhol rólatok szólnak.
- És az nem is érdekel, milyen vagyok igazából, belül? - húzta fel a szemöldökét.
- Tudod... - előre dőltem, mire ő is. - Tudom, hogy vicces vagy. Hogy szeretsz kinevetni. Hogy imádsz kávézni, és hogy főként hajnalba. Hogy korán kelsz, és hogy futni jársz. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy ez még semmi, de kezdelek megismerni, és a mostani gondolatod pedig az, hogy "Miért? Egy napja se ismer még." Erre pedig a válaszom csak annyi, hogy jó ember ismerő vagyok.
- Okos, ravasz. - mosolygott.
- Nem is tagadom. - feleltem.
- És anyukád? Hogyhogy nincs otthon? Még nem is láttam, mióta nálatok vagyunk.
- Mert ő ilyen. Megbízhatatlan... Járja a várost, és ilyen vacakokat árul, valamikor pedig haza sem jön, mert egy barátnőjénél alszik, akivel ugyanezt csinálják. Anyámnak nincs jogsija, így szüksége van rá, valamikor pedig már nincs kedvük haza kocsikázni.
- Zavaros életű vagy. - nevetett.
- Mondja, akinek van 5 LÁNY testvére. - vágtam vissza.
- Jobb 5 lány testvér, mint 5 feleség. - kacsintott.
Megittuk a kávénkat, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon a srácok szinte szétkapták az egész lakást...
- Mi az isten ez? - álltam meg az ajtóba.
Egyszerre megvonták a vállukat.
- Éhes voltam. - felelte Niall.
- Nem tudtam mit csinálni, táncoltam... - vont vállat Liam.
- Próbáltam utánuk rendet tenni. - mosolygott Harry, majd elhúzta száját. - De rosszabb lett...
- Zayn? - nézett körül Louis.
- Elment megkeresni valami Aaront. - felelte Harry.
- Akkor semmi gáz. - ültem le a kanapéra, ők pedig mellém, körülvettek.
- Ki az az Aaron? - érdeklődött Niall.
- Aaron, Zayn, Brooke és én, régen egy kis csapatot alkottunk. Mindig együtt lógtunk, imádtunk együtt lenni, legjobb barátok voltunk. És még így van, csak Zayn alig van erre, alig látjuk őt... Így gondolom elment hozzájuk, találkozni. - meséltem.
- Ettől a mesétől, most kedvem támadt... - felelte Niall, majd egyszerre folytatták a srácok.
- ... Enni.
- Na! Csúnya volt... - durcásan mosolygott rájuk.
- Mit találtál itthon? - néztem rá.
- Semmit... - szomorodott el.
- Na gyere. - felálltam, majd a kezemet nyújtottam felé, amit meg is fogott. - Megyünk enni.
Nagyon kedveltem Niallt, nagyon aranyos volt. Kicsit olyan kisfiús, de szerintem amúgy érett srác. Csak imádja a hasát, és imád bohóckodni, ettől tűnik másnak. De ő így tökéletes.
Később, mikor Zayn is hazajött, a többieknek is meséltem magamról. A legjobb az volt, hogy Zayn hozta Aaront, és Brookot is, így mind összeismerkedtek, és azt hiszem Brooke odáig van Liamért.
Elbeszélgettük a nap további részét, majd Aaronék leléptek, és mi is épp indultunk fel, mikor Zayn megállított mindenkit.
- Vicky. - nézett rám, és ekkor a többiek is engem néztek nagy szemekkel. - Van egy ötletünk. Azaz szeretnénk valamit...
- Igen? - mosolyodtam rá.
- Tudjuk, hogy holnap van az előadásod, és mi utána megyünk vissza Londonba, de... - kezdte Louis.
- De mi lenne, ha az előadásod után velünk tartanál? - mosolygott Niall.
Elkerekedtek a szemeim. Nem értettem... Én és London? Nagyon jól hangzott, főleg, hogy ők hívtak. De... Furcsa is volt.
- Hogyan? Itt az iskola, minden... És hol laknék?
- Átiratkozol oda. De ez nem élet... Anyád sosincs itthon. - magyarázta Zayn.
- Teljesen egyedül vagy... - folytatta Liam.
- És még kajád is alig van... - fejezte be Niall.
- Ráadásul beszéltem apáddal, ott lakhatsz. Nem messze lakik tőlünk... - felelte unoka bátyám.
- Átgondolom. - mosolyodtam el. - Most pedig jó éjt.
Indultam fel a lépcsőn, mikor Niall megfogta a kezemet.
- Igen? - néztem rá kérdőn.
- Azt hiszem mondhatom nem csak a magam, de a többiek nevében is... Hogy nagyon megkedveltünk téged. Szóval... Jó éjt ölelés! - magához szorított, majd a többiek is így tettek.
Annyira édesek voltak... Így megkedveltek, befogadtak...Mikor megtudtam erről a bandáról, és megláttam a többieket, mikor Zayn képet küldött... Úgy gondoltam, hogy bunkó öntelt ficsúrok lehetnek. Ennek ellenére vidám, aranyos, jó fej, vicces emberek. És imádnivalóak is.
Mikor épp elaludtam volna, meghallottam, hogy valaki motoszkál, így oda osontam, és a teraszon egy személyt láttam meg, ahogy épp bámulja a kilátást. Ahogy közelebb sétáltam hozzá, rájöttem, ki is az a személy.
- Hát te? - csuktam be a terasz ajtót, hogy a többiek fel ne kelljenek.
- Nem tudtam aludni. - vont vállat. - Szép a kilátás.
- Aha, én is szeretek itt lenni, de... Baj van, Harry? - fürkésztem az arcát, mert láttam, hogy nincs minden rendbe vele.
- Nincs semmi. - felelte, miközben rám sem nézett.
- A hülyék a túl oldalon laknak. - álltam hozzá közelebb.
- Sokszor nem tudom kikapcsolni az agyam, és olyankor azon gondolkozom, milyennek is láthatnak mások.
- Gondolom olyannak, amilyen vagy. - mosolyodtam el magam.
- Talán. - felém nézett végre, és elmosolyodott. - És te? Te milyennek látsz?
- Kedves, aranyos srácnak. Akit érdekel más véleménye. Szerintem nagy szíved van, és ahogy látom, elég érzékeny vagy. Ami... aranyos
- Köszönöm. - felelte, majd magához ölelt. Meglepődtem, de viszonoztam az ölelését.
- Nincs mit köszönnöd. De... Lejöhetnél velem valami nasiért. - mosolyodtam rá, mire elnevette magát, és bólintott.
Lementünk, majd összeszedtem pár csokit, amiből őt is megkínáltam. Már indultunk volna vissza, mikor Louis jelent meg.
- Kávé? - mosolyodtam rá.
- Azám. - mosolygott, majd meglátta, hogy Harryvel vagyok. - Hát ti, amúgy?
- Nasizunk. - mutatott Harry a kezében lévő csokira.
- Értem. - rázta meg a fejét Louis.
- Csináljak kávét? - kérdeztem rá, mire elment mellettem.
- Dehogy, nasizgassatok csak.
Hirtelen olyan komor lett. Nem értettem, mi lehet a baja.
- Megvárjunk? - nézett rá Harry, mire pár percig minket bámult felváltva, és csak utána felelt.
- Nem muszáj.
Összenéztünk, majd leültünk az asztalhoz. Megnasiztunk, Louis pedig megitta a szokásos kávéját. Indultunk ki a konyhából, mikor valaki Harrynek ment. A bizonyos személy elsikította magát, mire mindenki lefutott az emeletről.
- Ki a fene vagy te?!
- Én? - nézett Harry értetlenül.
- Jaj... - álltam közéjük. - Anya, Harry. Harry, az anyám. Anya, tudod, Zayn banda társai. Haverjai, cimbijei. Satöbbi...
- Aha... - értetlenül bólogatott.
- De te mit keresel itt ilyen... Korán vagy későn?
- Itt lakom! - förmedt rám.
- Harmadik napja vagyok itt, de hogy magát eddig még nem láttam, az is tuti. - magyarázta Louis. - Emlékeznék.
Mindenki visszasétált a szobájába, és egy kicsit vissza aludtak, azaz vissza pihentek kicsit.
Reggel hamar akartam érni a suliba, hogy mindenképpen odaérjek, így kellett egy fuvar.
- Ki visz el?  álltam a reggeliző srácok elé.
- Én. - állt fel Louis és Harry.
- Szóval ki? - mosolyodtam el.
- Kő papír olló! - kiáltott fel Niall.
A srácok viccből el is játszották, és Harry nyert. El is vitt a suliba, és ezáltal ott is maradt velem.
Hamar eljött a dél. Felvettük a szereplő ruhánkat, ami nekem egy rövidebb szoknya volt, egy trikóval, szóval nem volt túl nagy ruha...
- Jól nézel ki. - mért végig Harry. - És sok szerencsét.
- Köszönöm. - öleltem meg.
A darab elejére mindegyik srác ott volt, szinte az első sorban. Így még, a szokottnál is jobban izgultam. Mi lenne, ha elmennék velük Londonba? Itt hagynám ezt is... A színészkedést. Az elnökségemet. Mindent! Talán megérné? Lehet. Ki tudja...
A darabbal hatalmas sikert arattunk, nagyon jól éreztük magunkat. A srácok szerint is fantasztikusak voltunk, ami még jobban esett, majd hazafelé Louis vitt, aki szinte hozzám se szólt. Nem értettem a helyzetet, de biztos csak rossz kedve volt.
Otthon a fiúk készülődni kezdtek, hiszen nemsokára indul a gépük... Nem akartam tőlük elbúcsúzni. Alig 3 nap... És mégis annyira megszerettem őket. Nem ment a búcsú. És nem is akartam...

- Louis szemszöge -
Mikor hajnal felé együtt láttam Vickyt és Harryt a konyhába, kicsit meglepődtem, nem tudtam, mit gondoljak. Túlságosan jól elvoltak, és mosolyogtak egymásra. Tudtam, Harry milyen, ha tetszik neki valaki. Hogy hogy csillog a szeme. Most pont így csillogott. De Vicky nekem is borzasztóan tetszik, nagyon megkedveltem őt. Úgy gondoltam a hajnali talán valami félreértés volt, lehet félre néztem. Aztán jött a reggeli... El akartam vinni az iskolába, hogy beszélni tudjak vele. Meggyőzni, jöjjön velünk Londonba. De Harry lecsapott... Ő akarta elvinni, és mikor ő nyert, mikor vele ment, ismét láttam a tekintetet. Igen, Harry odáig van érte... És ahogy láttam, Vicky sem ellenkezett. A színpadon látva őt, nagyon jó érzés volt. Láttam, hogy élvezi, és annyira jól csinálta... Nagyon tehetséges lány. És gyönyörű, mellette kedves és vicces...
Hazafelé velem jött, de nem szóltam hozzá. Ő mondott valamit, de nem igazán figyeltem. Tudtam, Harry odáig van érte, és nem akarom hogy haragudjon. Nem tudhatta, hogy én is odáig vagyok Vickyért, és ezt úgy tudtam elkerülni, hogy ő maga sem tudja... Így közömbös voltam vele.
Aztán megérkeztünk hozzá... Pakolásba kezdtünk. Nem akartam elmenni, mert jó volt vele. Azaz akartam, de a legjobb az lett volna, ha ő is jön. Még ezek után is...
Indulni készültünk, de Vicky sehol nem volt...
- Vicky, gyere már! Köszönj legalább el! - kiabált fel az emeletre Zayn.
- Mindjárt, sietek! - kiabált vissza.
- Mit csinálhat? - kérdezte Niall.
- Nő. Gondolom pityog, mert elmegyünk. Jó, hogy így nem jön le. Én is szomorú lennék. - gondolkozott el Liam.
Leültem a bőröndömre, és mély levegőt vettem. Talán jobb lenne köszönés nélkül elmenni? Az sem rossz.
- Vicky! - kiabált fel Zayn ismét.
- Mindjárt! - kiabált vissza.
- Az mikor van? - mosolygott Liam.
- Pár perc. - felelte.
- Na szia, Vic. - sóhajtott Zayn, majd az ajtó felé indultunk.
- Meg se vártok? - állt meg Vicky a lépcső tetején, mellette néhány nagy bőrönddel.
- Piknik? - mosolyogtam rá.
- Vicces, Louis. - hozta le a bőröndjeit, majd elvettem tőle.
- Meggondoltad magad? - néztem rá, majd karba tette kezeit.
- Titeket valakinek nevelni is kell. - kacsintott.
Megőrülök... Az a mosoly, azok a szemek... És velünk jön. Eljön velünk, Londonba... Ott fog tőlünk lakni, néhány utcára... Azt hittem, ha ez a pillanat eljönne, nem örülnék annyira. Tévedtem... Boldog voltam a tudattól.

1. rész

Mikor felébredtem, éreztem arcomon, hogy a nap sugarai csak úgy áradnak be a szobámba. Borzasztóan kellemes volt, így átadtam magam az érzésnek, és csukva tartottam szemeimet. Hátamra feküdtem, kiegyenesedtem, kezeimet a hasamra helyeztem, és mosolyogva, csukott szemmel élveztem a napsütéses szép reggelt. Így volt ez pár percig, majd valaki eltakarta a napot, minden elsötétült. A szemeimet nem nyitottam ki.

- Anya, légyszíves állj el a fény elől. - kérleltem kedves hangon.

De nem jött válasz, sőt, a személy megböködte még a hasamat is.

- Anya! - förmedtem rá, majd kinyitottam a szemeimet.

Hatalmas sikítás szakadt ki belőlem. Egy Sikoly maszkos ember hajolt fölöttem. Megállt a szívem, és még az ágyról is legurultam ijedtségemben. Meghallottam, ahogy a személy elneveti magát, majd összeesve a nevetéstől a fotelba huppan. Ezt a brutálisan vicces kacajt bárhonnan felismerem.

- Zayn Malik! - álltam fel egyből, idegesen, de mosolyogva. - Te barom! Rám hoztad a szív bajt is, és ha megáll a szívem?!

- Sajnálom, Vicky... - vette le nevetve magáról a maszkot, már a könnye is folyt.

- Ennyire nem is volt vicces... - tettem karba kezeimet, majd elnevettem magam. - De te? Hogyhogy itt? Nem Londonba kellene lenned?

- Tán zavarlak? - mosolyodott el, és oda sétált hozzám, megfogva kezemet. Legalább már nem nevetett...

- Csak nem mindennapi látvány, hogy Zayn Malik megjelenik itt nálunk, Liverpoolban. - öleltem magamhoz.

- Már meg se látogathatom anélkül a drága unokahugicámat, hogy ne kapjak letolást... Látszik, hogy rokonok vagyunk. - szorított magához.

- Mióta várlak, de a semmi... Meg se látogattál hónapok óta, tojtál a fejemre! Nem lesz egyszerű kárpótolni... - gőgös tekintettel indultam a fürdő felé.

- Itt is hagysz? - nevette el magát.

- Rendbe hozom magam, és jövök. - mosolyogtam.

- De... - kezdte, mire ismét megfordultam, és rá néztem.

- Igen?

- Szeretném ha megismernéd a barátaimat is. Ide hoztam az 1D tagokat... - félve hajtotta le a fejét.

- Remek. - mosolyogtam tovább. - Legalább megtudom, kiknek kell minden nap elviselniük az unoka testvérem undok keltéseit!

Besiettem a fürdőbe, mielőtt ismét kitalál valamit, amivel lefoglalhat. Wow. Idehozta a barátait, hogy megismerhessem? Meglepő egy kicsit. Régen drága unoka testvérem rengeteg időt töltött velem. Mára változott... Talán, ha egy évbe látjuk egymást hatszor. Ő Londonban van, én itt, Liverpoolban. Nem mondom, hogy nem hiányzik. Mert de, hiányzik. Borzasztóan! De ha kimutatom, kinek lesz jó? Csak nehezebb az elválás.

Gyorsan rendbe hoztam a hajam, majd magamra kaptam egy trikó féleséget, alá egy szoknyával, és egy kis cipőt. Kelléknek pár karkötőt aggattam magamra, és egy kis kevés szempilla spirállal festettem ki szemeimet.

Nagy levegőt vettem, majd lesétáltam. Nem akartam lejáratni Zaynt, de ekkor meghallottam, mit mond a barátainak...

- Jön, jön! Mindenkire meg fog jegyezni valamit, ne vegyétek sértésnek! - suttogta.

- Hallak. - mosolyodtam rá, majd bevonultam a nappaliba. 

Az összes fiú felállt, és engem bámultak mosolyogva.

- Az igen, katonaság. - mosolyogtam rájuk, mire elnevették magukat. - Ilyen szigorú én sem vagyok... Victoria Mitchell. De csak Vicky...

Nyújtottam feléjük kezet, és mindegyikőjük megfogta, és be is mutatkozott.

- Harry.

- Fürtöske. - mosolyodtam rá.

- Liam. 

- De kis cuki a mosolyod...

- Niall. 

- Egyelek meg... Kis pufi arcod van, és milyen gyönyörű szemed... - áradoztam. Nagyon édes srác volt.

- Louis.

- Hmmm... - szorítottam meg hosszan a kezét.

- Nos? - láttam, hogy zavarba jött.

- Szép a szemed, de a mosolyod is... - feleltem. 

Bólintva mosolygott, de láttam, hogy belepirult.

Egy darabon beszélgettünk a srácokkal, de én mindig Niallt bámultam.

- Megeszem a kis... - fogtam meg a pofiját. - Cuki pofid.

- Olyan vagy mint a nagyi. Csak csinosba... - nevetett, majd megölelt.

- Végem, megeszem... - feleltem mosolyogva.

- Niall nagyon szeretet éhes fiú. - felelte Zayn.

Jól elvoltunk egész nap, megismerkedtünk elég jól, és hamar ránk is tört az este.

- Meddig maradtok? - kérdeztem rá.

- Holnap után este megyünk haza. - felelte Zayn.

- Olyan hamar? - törtem le.

Bólintottak.

- De szerintem megyünk, nem fognak beengedni a szállodába, és mászhatunk be. - nevetett Harry, majd felállt, és elgondolkozott. - Volt már ilyen...

- Mi?! Szálloda?! - akadtam ki. - Eszetekbe ne jusson. Van vagy nyolc vendég szobánk, azt se tudom mit tároljak már ott, olyan üresek...

A végén nálam aludtak, és mindenki saját szobát kapott.

Éjszaka - szokásomhoz híven - hajnali 3-kor éheztem meg, így leosontam valami nasiért. Éppen a konyha felé tartottam, mikor egyszer csak valaki a sötétben nekem jött, és valami forrót éreztem magamon. Majdnem elsikítottam magam, de mikor megláttam, hogy Louis az, visszatartottam a sikítást.

- Mi ez...? - néztem a pizsimre.

- Ká...vé... - bámult végig rajtam, azaz a foltot. Igen, a foltot, ami épp a pizsamám mell részén hevert.

Elnevettem magam.

- Igen, de ilyenkor?

- Ilyenkor... tudod... - nyelt nagyot. - Ilyenkor szoktam kávézni, ha nem tudok aludni. Idegen helyen mindig... nehéz.

- Aha... - mosolyogtam rá. Szegény, annyira zavarba jött, legszívesebben megöleltem volna.

- De te? Ilyenkor? - nézett végre a szemeimbe.

- Én ilyenkor mindig megéhezek. - feleltem természetesen.

- Ilyenkor? - nevette el magát.

- Nem akadtam ki a te kávédon, ha te kiakadsz az evésemen, lekaratézlak. - mosolyogtam rá, mire feladóan feltette a kezét.

- De az én kávém suttyba ment...

- Igen, és rajtam landolt, amivel szerintem kárpótoltuk egymást. Tudod... Meleg, és estére... Nem épp jó szagú, tehát vehetem át. - magyaráztam.

- Segítsek? - kérdezte természetesen, majd hirtelen észbe kapott, mit is kérdezett, és elkomolyodott. - Mármint nem úgy gondoltam!

- Tudom, hogy gondoltad... - nevettem, majd elsétáltam mellette.

- Csak nasizol? - fordult felém.

- Nem tudok nélküle élni, miért ne? - kacsintottam rá.

- Érdekes lány vagy. De... még nem meséltél magadról.

Megfogtam pár megmaradt pék sütit, és vissza indultam a szobámba, majd a lépcsőn állva visszanéztem rá.

- Ennek is eljön majd az ideje. - mosolyogtam, majd felmentem a szobámba...

- MÁSNAP - 

Mikor leértem az emeletről, ugyanabban a ruhában voltam, mint este, csak persze más pólóval... A konyha felé indultam, mikor egy csattanó hangot hallottam. Megijedtem, hátha betörő, de ekkor Harry hangját hallottam.

- Te hülye! Fel fogod ébreszteni! - hallottam, ahogy suttogott.

Az ajtóhoz sétáltam, és kilestem... Harry, és Liam épp valami kaját csináltak a konyhába, csak kicsit ügyetlenkedtek, eközben Liam ismét leejtett egy serpenyőt.

- Liam! - emelte fel kicsit a hangját Harry, Liam pedig elnevette magát.

- Te hülye vagy, hogy ébredne fel erre? Ha a horkolásodra nem ébredt fel, erre főleg nem fog... - kuncogott, mire én is elnevettem magam, így rám néztek, és mosolyogtam.

- Tökfej, mondtam, hogy felkel. - vágta Harry finoman fejbe.

- Már fenn voltam. - sétáltam oda hozzájuk. - Mire készültök?

- Reggeli. - mondták egyszerre.

- De cukik vagytok...

- Tudjuk. - feleltél, ismét egyszerre.

- Elég lesz, Klónok háborúja. - húztam fel a szemöldököm, mire hátulról átölelt valaki.

- Jó reggelt. - puszilt arcon, majd megfordultam, és viszonoztam a pusziját.

- Neked is, Zayn.

Imádtam, az unokatestvéremet... Egyszerűen, imádtam őt!

- Hol a másik kettő? - nézett körül Zayn, mire megvontuk a vállunkat.

- Gondolom alszanak. - feleltem, ekkor mindegyik szempár rám szegeződött.

- Niall és Louis? Ők már akkor fenn vannak, mikor még világos sincs. - nevetett Zayn.

Ekkor megjelent a két emlegetett szamár.

- Hol voltatok? - kérdezte mindenki, egyszerre.

- Futottunk. - felelték.

- Igen, és mi elől? Erre felé nincs bikaviadal. - kuncogtam, majd egy tálca gyümölcs elé sétáltam, ami tele volt almákkal, az egyiket nézegettem, majd Louishoz vágtam, aki el is kapta azt.

- Ezt miért kapom? - mosolygott rám.

- Futás után egészséges. - emeltem fel a szemöldököm. - Hát még a kávéra...

A többiek értetlenül néztek, de mosolyogtak.

- Na puszi mindenkinek, én gyorsan átöltözöm és lépek le.

- Hová? - értetlenkedett Zayn.

- Próbára. - mosolyodtam rá, mire bólintott.

- Próbára? - kérdezték egyszerre a többiek.

- Idővel mindent megtudtok. - kacsintottam rájuk, majd a lépcső felé indultam, de valaki elkapta a kezem. Hátra néztem.

- Hol ez a próba? - Louis volt az.

- Az iskolámba. Gyalog 20 perc. - feleltem.

- Elviszlek. - kacsintott rám.

- Rendben, sietek. - feleltem, majd felfutottam a szobámba.

Elvisz? Ő? Louist mikor először megláttam, nagyon helyes fiúnak találtam, és a gyönyörű szeme, és mosolya elvarázsolt... Aztán az esti kávés kis kalandunk során nagyon megkedveltem, most pedig, hogy ezt felajánlotta... Azt hiszem megismerhetem őt igazán, és ő is engem. Ez egy jó alkalom lesz, mindkettőnk számára... Tényleg kedveltem őt.

Sziasztok! Ez egy apró rávezető rész volt a történetemre, ígérem a továbbiakban izgalmasabbá fog alakulni! ;) Ha tetszett komizzatok, vagy itt a blog alatt csak egy kattintás: Nagyon jó, Elmegy, Gáz. 

Ha nem tetszett, a negatív kritikákkal szintén így, azt is jól fogadom, hiszen arra tudok építeni! 

Várom a visszajelzéseket. ♥ :3